Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Rólunk

Tagságaink

Mesterséges Intelligencia Koalíció

A  Mesterséges Intelligencia Koalíció küldetése: hazánk az Ml fejlesztések terén az európai élvonalba kerüljön; az Ml alapú fejlesztések elterjedésével és alkalmazásával erősödjön a hazai vállalkozások versenyképessége; a magyar startupok és kkv-k nagy arányban vegyenek részt a Ml fejlesztésekben, akár nagyvállalati, egyetemi vagy nemzetközi partnerségben; az állam a nemzeti adatvagyon átgondolt hasznosításával, illetve az Ml-megoldások felhasználójaként maga is vegye ki a részét az Ml-ökoszisztéma fejlesztéséből.

Blockchain Koalíció

A Blockchain Koalíció célja, hogy Magyarországot nemzetközileg kiemelkedő pozícióba helyezze a blockchain terén. A szervezet ismeretterjesztéssel, jogi támogatással, kutatás-fejlesztéssel és szolgáltatás-fejlesztéssel segíti ezt elő. Az elosztott főkönyvi technológia révén a koalíció hozzájárulhat a határokon átnyúló, autonóm rendszerek kialakításához, amely elősegíti az ellátási láncok működését.

Magyarországi Drón Koalíció

A Magyarországi Drón Koalíció fő célja, hogy segítse a megfelelő jogszabályi keretrendszer kialakítását és támogassa a hazai vállalkozásokat és ipari szereplőket, akik pilóta nélküli légijárműveken alapuló technológiákkal foglalkoznak. Ezek a támogatások lehetővé teszik, hogy a hazai vállalkozások és szereplők nemzetgazdasági szinten mérhető versenyképesség-növekedést érjenek el.

EdTech Koalíció

A legfiatalabb Koalíció, melyben az Edutus Egyetem alapító tagként vesz részt. Az állami, tudományos és piaci szereplők közös szakmai együttműködési fórumának fő célja, hogy összekapcsolja a magyarországi és a nemzetközi digitális oktatási szereplőit, illetve hogy támogassa az oktatástechnológia terjedését a tanulás és a tanítás hatékonyabbá tétele érdekében.

MEFS | Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség 

Elsődleges célja az egyetemi versenysport eredményességének és népszerűségének javítása, valamint az egyetemi hallgatók egészségét szolgáló rendszeres fizikai aktivitásuk lehető legszélesebb körben történő megvalósítása. Tanévenként meghirdeti a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságokat (MEFOB), melyeknek célja, hogy eldöntsék az egyetemi sportversenyek bajnoki címeit, a hallgatók körében népszerűsítsék a meghirdetett sportágakat, illetve elősegítsék a Nemzetközi versenyekre a sportolók kiválasztását

FVSZ | Felnőttképzők Szövetsége

Az FVSZ az élethosszig tartó tanulás (LLL) fontosságának kommunikálását a lakosság irányába is fontos feladatának tekinti. A hazai felnőttképzés legnagyobb szakmai érdekképviselete. A tagok a minőségi felnõttképzést képviselik, tevékenységük komoly szakmai múltra tekint vissza.

Magyar Rektori Konferencia

A Magyar Rektori Konferencia a felsőoktatási intézmények képviseletére, érdekeinek védelmére jogosult, az állami feladatok ellátásában közreműködő, független, konzultatív, jogi személyiséggel rendelkező köztestület.

5G Koalíció

Az 5G Koalíció 2017 nyarán létrejött szakmai együttműködés. A Koalíció a piac, tudományos élet és az állam képviselőiből áll és fő célja, hogy Magyarország az európai 5G fejlesztések központjai közé  emelkedjen, és  a  hazai  5G  bevezetés, elterjedés és gyakorlati alkalmazás terén a világ élvonalába kerüljön.

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben