Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

Sportos tanárok az Edutuson rovat – Köbli Ádám

Köbli Ádám tanár úr írását fogadjátok sok szeretettel

Sport – akkor nálam tenisz! Bár a fittség látszatában nem vehetem fel több kollégával sem a versenyt, a sport nagyon fontos szerepet tölt be életemben.  Bár minden labdajáték szívemhez közeli, és egész jónak is érzem magam egy-kettőben, az én örök szerelmem a tenisz lesz és marad!

Három dolog fontos szerintem az életben: utazni – szerelmesnek lenni – teniszezni! Utóbbit gyakorlom ezek közül a legrégebb óta, így bármerre is sodor az élet, ez a játék mindig megmarad nekem. 5 évesen kezdtem Keszthelyen, apukám jó amatőr játékos révén levitt egy edzésre és ennyi, meg is találtam a sportom.  Kiskoromban mindig nagyobbak közt edzettem, és hamar eljutottam korosztályos versenyekre. Városi bajnokságok, megyei és országos diákolimpiák, érmek, nagy meccsek, még nagyobb bukások és ígéretes korosztályos ranglisták követték egymást ezekben az években. Azonban a profi világ, ami akkor Keszthelyről Budapestet jelentette volna, heti öt edzéssel, nem győzött meg soha, és a tanulás feladását sose választottam. Így szép lassan a teljesen profi karrier reménye eltűnt, de a félprofi-fél amatőr világ bevonzott.

17-20 évesen  OB2-es csapatbajnokságban játszottam, ahol a keszthelyi klub anyagi lehetőségeit figyelemebe véve, két szabály volt: nem szabad kiesni, és nem szabad bajnoknak lenni és feljutni az első osztályba! Egymás után többször így másodikok lettünk, de egy sérüléses év után OB3-ban találtuk magunkat. Egy évet ott lehúztunk, de a csapat megbomlott, az OB-s versenyzést én is abbahagytam.

Pécsi egyetemi éveim alatt eleinte alig játszottam, majd egy csodálatos Tanárnő tanácsára elkezdett vonzani az amatőr világ, és egy fantasztikus pécsi amatőr teniszközösségben találtam magam. Sok játék, nagy csaták és egy Magyarországon egyedülálló amatőr versenysorozat, amelynek díja a római ATP versenyre nézőként való kijutás teljesen megújította teniszhez való hozzáállásom. Kétszer is elnyertem a fődíjat, amely a római verseny élvezete a helyszínen, így végre élőben is megcsodálhattam Nadal, Djokovic és a női tenisz szépségeinek játékát.

Manapság a tenisz egy hobbi, egy igazi kikapcsolódás, de köszönhetően az országosan egyre fejlődő, egyre minőségibb amatőr versenysorozatoknak, ahonnan csak az igazi profik vannak kizárva, újra fontos szerepet tölt be a versenyzés is az életemben. Ráadásul még 6 év, és 35 évesen jöhet a nemzetközi Senior versenysorozat, ami világszintű versenyzési lehetőséget biztosít, amíg csak fel bírom emelni a kezem.

Még egyetemi éveim alatt elvégeztem a teniszedzői tanfolyamot is, így nagy vágyam egyszer, hogy rendszeresen edzéseket adhassak fiatalok számára, ez talán budapesti felköltözésemmel végre valóra válhat. Ki tudja, egyszer talán a tenisz iránt érdeklődő Edutusos hallgatók is vehetnek pár órát tőlem!

 

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben