Hírek

Sportos tanárok az Edutuson I. rész – Gondos Borbála

Hogy találtál rá a labdarúgásra?

Kicsi koromban anyukám úgy gondolta, hogy balettra fog járatni, ő elég sokáig csinálta, gondolta, nekem is hasznos lehet… Aki ismer, az tudja, hogy nem a kecsességemről vagyok híres, hiába tudtam nagyon szépen spárgázni, valahogy az a finomság hiányzott a mozdulataimból, így „fájó szívvel”, de búcsút intettem neki.

Általános iskolában sokféle sportot kipróbáltam, úgy mint kosárlabda, kézilabda, ping-pong, atlétika, foci, amiből kerületi bajnokságokban mindig szép eredményeket értünk el.

Mégis az igazi „sport szerelem” 7 éves koromban jött el, amikor is egy Van Damme film hatására (Véres sport) anyukám beíratott karatézni a húgommal együtt, ugyanis eme filmben játszódó küzdelem döntőjét mindig eljátszottuk, nagy átéléssel. Az első övvizsgámon megbuktam, hisz csak pár hónapja karatéztam, de ez nem szegte kedvem, innentől nem volt megállás számomra. 1992-ben indultam életem első versenyén katában (formagyakorlat), ahol 2. helyezést értem el az országos bajnokságon, és még ebben az évben decemberben először kumiteban (küzdelem) is elindultam a miskolci mikulás karate világkupán, ahol szintén 2. helyen végeztem. Két éven keresztül szinte folyamatosan a dobogó második vagy harmadik fokán álltam, de szerencsére nem kellett túl sokat várnom az első helyre, ami 1994. októberében a miskolci karate világkupán végre bekövetkezett. Itt megtört a jég, és jöttek az első helyek is a második és harmadik helyezések mellé. Nagyjából 10 évet karatéztam, amikor is gerincproblémák miatt abba kellett hagynom ezt a sportot, végleg. Még gyerekkoromban döntés elég állítottak: vagy abbahagyom a karatét, vagy folytatom és kerekesszékbe kerülök. Javasolták a sakkot, zongorázást….köszöntem szépen, nem kértem belőle, de pár év után 1999-ben végleg befejeztem a karatés pályafutásomat.

12 év sportkihagyás után 2011-ben jött egy lehetőség egy kispályás focicsapatnál (HarsánySOKK), aminek nagyon örültem, mert mindig is ki akartam próbálni a futballt. Általános- és középiskolában a fiúkkal együtt volt csak lehetőségem tornaóra keretében focizni, így akkor ott azon a szinten maradtam. Később a kis pályából háromnegyed pálya, abból pedig nagy pálya lett, már a Kormányőr SE színeiben. Ezt a döntésemet a mai napig sem bánom, mert nagyon jó ehhez a csapathoz tartozni. A meccseken kívül is összejárunk különböző alkalmak keretében, így a pályán kívül is erősítjük a csapatszellemet.

Mi volt a legnagyobb sportélményed?

A legnagyobb sportélményem a világkupa megnyerésén és egy mesterhármas rúgásán túl a 2018. május 1-jei Budapest Kupa döntő. Úgy szervezték meg, ahogy a „nagyoknál”, tehát várakozás a játékos kijárónál, kivonulás a gyepre, szurkolók köszöntése, a himnusz meghallgatása és 90 percen keresztül a szurkolók bíztatását hallgatni, számomra ez felejthetetlen élmény volt! 🙂

Hogy tudod a munkát, a családot, sportot összeegyeztetni?

Az oktatás, tanszékvezetés, sport mellett írom a doktori disszertációmat is, ami remélhetőleg a nagyon közeli jövőben meg is lesz, és végre hivatalosan is tudományos fokozattal rendelkező oktató leszek. Nem egyszerű összeegyeztetni az életem különböző területeit, de semmiről sem mondanék le, pláne nem a sportról, mert az tud számomra plusz energiát adni. Ezért is járok a foci edzések mellett cross trainingre, ami segít abban, hogy bírjam a hajtást 🙂

Milyen sporttervek vannak még a bakancslistádon?

Ameddig lehet és bírom szeretnék focizni és tervbe van véve, hogy valamikor lefutok egy fél maratont is, ami azért külön felkészülést, más erőnlétet igényel, mint a foci. Amit lehetett a sportban, azt gondolom elértem, a többi, ami jön, csak ráadás 🙂

Mire tanított meg a sport és ezt hogyan tudod kamatoztatni a munkádban?

Elsősorban a karatét említeném, mert az volt a fő sportom, azt űztem versenyszerűen (de az ott szerzett képességek a fociban is hasznosak). Nagyon sokat köszönhetek ennek a sportnak, mert sok mindenre megtanított, úgy mint határozottság, kitartás, taktika, önfegyelem, önbecsülés, kiállás, megjelenés, önvédelem, célok meghatározása, és, hogy soha nem szabad feladni, mert a kitartás meghozza a gyümölcsét. Ezeket a munkámban és a pályán is mind tudom hasznosítani. Hallgatóimnak is mindig mondom, hogy látszódik valakin, ha sportol, főleg, ha versenyszerűen űzi (és itt most nem elsősorban a külsőre gondolok), mert az említett tulajdonságok megvannak bennük, nem érik be a kettessel, hanem javítani akarnak, mert jobbak szeretnének lenni, plusz feladatokat vállalnak.

További (nemcsak) sportsikereket kívánunk a Főiskola nevében.