Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

Közlekedéslogisztikai Konferencia 2023 – összefoglaló

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) idén is megrendezte Közlekedéslogisztikai Konferenciáját. A színvonalas rendezvényen a logisztikai élet számos reprezentánsa vett részt, így mindenképpen hasznos volt, hogy egyetemünk részéről az ellátási láncmenedzsment szakfelelőse, Dr. Lakatos Péter docens, a Knoll Imre Logisztikai Műhely vezetője nem csak szemlélőként volt jelen, hanem a szövetség felkérésére előadást is tartott a logisztika missziójáról.

A rendezvényen többek között szó esett a logisztikai ingatlanpiacról, a humánerőforrás helyzetről, a korszerű digitális megoldásokról és az iparágat érintő és sújtó tényezőkről és az azokra adandó válaszokról is.

Az ilyen jellegű eseményeken és rendezvényeken egyetemünk logisztikai szakcsoportjának oktatói egyfajta munkamegosztás alapján szinte mindenhol ott vannak, és összegyűjtik a hallgatók számára időszerű és hasznos ismeretanyagként felhasználható információkat és egyben építik a szakmai kapcsolatokat is. Így történt, hogy a tavalyi őszi MLSZKSZ rendezvényen történt kapcsolatfelvétel alapján a Knoll Imre Logisztikai Műhely közreműködésével februárban aláírásra került a MAHART Konténer Centerrel egy együttműködési megállapodás. Ennek keretében a hallgatók számára fél évente két alkalommal nyílik lehetőség a terminál meglátogatására.

 

Budapest 2023-03-16

                                        Lakatos Péter (Műhelyvezető)

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben