Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

Ironman versenyen jártunk

Július utolsó hétvégéjén két harmadéves Turizmus-vendéglátás szakos hallgató és oktatójuk vett részt önkéntesként Budapesten az Ironman versenyen. Egyik volt hallgatónknak köszönhetően jutott el hozzánk a felhívás, amely szerint önkénteseket keresnek az eseményre.

Szerencsére akadt vállalkozó szellemű hallgató és oktató, így egy nagy sportverseny lebonyolításában vehettek részt, ahol sok tapasztalatot szereztek. Szombaton frissítőosztásban, míg vasárnap a 5i50 és az Irongirl verseny regisztrációjában segédkeztek. Nagyon jó lehetőség volt ez a hallgatók számára, hogy az elméleti tudásukat a gyakorlatban is elsajátítsák. A versenyeken résztvevőktől jött visszajelzések alapján szükség van az önkéntesek munkájára, akik a frissítők mellett lelkesítéssel, néhány kedves szóval tudják inspirálni a versenyzőket, hogy kitartsanak az utolsó métereken is.

Reméljük jövőre is lesznek lelkes, önkéntes hallgatók, akik szeretnének részt venni egy ilyen nagyszabású sportrendezvény  lebonyolításában! 🙂

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben