Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

Interjú Decker Ádámmal

Decker Ádám válogatott vízilabdázót kérdeztem az Edutusról, abból az indíttatásból, hogy leadta a szakdolgozatát és lassan befejezi a tanulmányait az Egyetemen.

Miért az Edutust választottad?

D.Á.: Mert a MOB ajánlott intézményei között volt, utána olvastam, és bár sok információt nem találtam, de a számomra fontos tatabányai műszaki tanszék, a termek/laborok/műhelyek felszereltsége kiváló és magas szintű, illetve a tanárokról is jó véleménnyel voltak a hallgatók. Tetszett a kimondott sport programja az iskolának és az, hogy távoktatásban is tud működni.

Ugyanolyan tudást szerzel, mint azok a társaid, akik normál körülmények között végezték az egyetemet?

D.Á.: Szerintem alapvetően minden felsőoktatási intézmény arra szolgál, hogy szélesítse a látókörömet, megismerjek olyan témákat, tárgyakat, módszereket, amiről a civil életem során tudnom kell. Nem gondolom, hogy a konkrét lexikális tudásra van szükségem, mert az emberek a munkájuk során úgy is a célfeladatoknak megfelelően képzik magukat. Az egyetemen elsajátítom azt a képességet, hogy meg tudjak tanulni és átlássak a szakmámhoz szükséges dolgokat.

Mennyire kaptál megkülönböztető figyelmet az oktatóktól?

D.Á.: Én mindig. Ez részben előnyökkel jár, de ugyanakkor fokozott felkészültségre ösztönöz, hiszen ha mindenki tudja, hogy ki vagyok, akkor nem akarom lejáratni a nevem.

Számított a szóbeli vizsgák során, hogy Te ha „úgy tetszik” közszereplő vagy:

D.Á.: Számított, mert segítőkészebbnek éreztem az oktatókat, ha esetleg valamit ki kellett húzni belőlem. De ha látszik, hogy nem tanultam, akkor nincs mentség, akárki is legyek.

Mit szeretnél kezdeni a diplomával?

D.Á.: Én egyedi, Veterán és versenyautók gyártásával, szervizelésével foglalkozó műhelyt szeretnék nyitni a karrierem után, amihez nem kell a diploma, de az iskolában megszerzett tudás, tapasztalat és szemléletmód elengedhetetlen.

Sportban szeretnél dolgozni a sportkarriered után is?

D.Á.: Isten Őrizz. Ha meglátok egy medencét, összerándul a gyomrom. 6 éves korom óta minden nap uszodában vagyok. Elég volt.

Jártál más intézménybe is?

D.Á.: Elvégeztem az OKJ-s edzői képzést a Szegedi Tudományegyetemen. Úgymond „jól jöhet még” alapon, ha esetleg mégsem jönne be a saját vállalkozás, és nem találnék számomra megfelelő munkahelyet a diplomámmal.

Sok sikert kívánunk az államvizsgához!

Az interjút készítette: Csépe Panni / Edutus sportolói program vezető

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben