Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

Gólyabál a Made in Hungaria jegyében

2016. december 1-jén került megrendezésre a második olyan gólyabálunk, amit egy konkrét téma köré építettünk. Tavaly a 20-as 30-as évek gengszterstílusa volt, idén pedig egy 60-as években játszódó film, a Made in Hungaria.

Az eseményre ...

közel 90 fő jött el a Falk Miksa u-i épületünkbe, volt aki korhű ruhában tette mindezt. A programok között szerepelt az elsőévesek keringője, dobálós és gurítós játékok, csókkirály és csókkirálynő választás, tombola és persze a témához kapcsolódó és elmaradhatatlan limbóhintózás. A szervezők egy meglepetés tánccal is készültek, illetve az est vége felé közeledve tűzijáték közepette behozott tortákkal.

Az este az ingyenes ételeknek, italoknak továbbá egyik hallgatónk zenélésének is köszönhetően nagyon jól sikerült, amely a Morrison’s 2-ben folytatódott.

Az esemény szervezői és lebonyolítói a harmadéves nappali Turizmus-vendéglátás szakos, rendezvény specializációs hallgatók és harmadéves levelezős Turizmus-vendéglátás szakos Turisztikai termékmenedzsment szakos hallgatói voltak.

Jövőre igyekszünk legalább ilyen színvonalon megrendezni az eseményt egy másik témához kapcsolódóan.

A tombola felajánlásokat ezúton is nagyon köszönjük: Baristum, Edufit, MADS, Coninvest Kft., Spíler BistroPub, Koch pincészet, Central médiacsoport, Tripla Trade Kft., Laserpark.

KÉPEK a Facebook oldalunkon tekinthetőek meg.

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben