Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

Elindult a jelentkezés az Egyetemi – Főiskolai Dolgozók Sport Kupájára

Egyetemi – Főiskolai Dolgozók Sport Kupája

/versenykiírás/

az EMMI Sportért Felelős Államtitkárság,

a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség és az ELTE támogatásával

Sok szeretettel várjuk az Edutus Főiskola dolgozóinak jelentkezését az V. Egyetemi – Főiskolai Dolgozók Sport Kupájára. Jelentkezni lehet: csepe.balintne@edutus.hu email címen.

Az esemény célja: A hazai felsőoktatási intézmények dolgozói és oktatói számára egy olyan szabadidős sportolási lehetőség biztosítása, melynek keretein belül összemérhetik tudásukat az ELTE sportpályáin. Az ELTE Sport Kft. hagyományteremtő céllal szervezi és rendezi a Sport Kupát.

Az esemény sportszakmai fővédnöke: Dr. Szabó Tünde, az EMMI Sportért Felelős államtitkára

Az esemény védnökei: Dr. Borhy László, az ELTE rektora, Dr. Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja, Dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke és Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere.

Az esemény időpontja: 2018. május 12. szombat 09:00

Az esemény helyszínei: ELTE Sporttelep, 1117 Bp. Bogdánfy utca 10/A. két műfüves foci pálya és 5 db salakos teniszpálya, továbbá a Bogdánfy utca 10/B. sportcsarnokban három parketta borítású pálya és egy filc borítású pálya

 

Az esemény programjai:

  • 08:45-kor regisztráció a műfüves foci pályáknál
  • 09:00-kor Megnyitó a műfüves foci pályáknál (Bogdánfy u. 10/A. Spottelep);
  • 09:30-tól kispályás labdarúgó kupa a két műfüves foci pályán;
  • 09:30-tól tenisz kupa az öt salakos borítású teniszpályán;
  • 09:30-tól röplabda kupa a sportcsarnokban az 1-es parkettás pályán;
  • 09:30-tól kosárlabda kupa a sportcsarnokban a 2-es parkettás pályán;
  • 09:30-tól tollaslabda kupa a sportcsarnokban a 3-as parkettás pályán (4 db pályán);
  • 09:30-tól asztalitenisz kupa a sportcsarnokban a filc borítású pályán 6 db asztalon;
  • 12:00-14:00 között ebéd a műfüves pályák melletti füves területen;
  • eredményhirdetések, díjkiosztások folyamatosan

 

Általános nevezési szabályok:

Egy intézmény több sportágban is indíthat csapatot, sportáganként egy intézményi csapat nevezhet (egy intézményen belül több kar is nevezhet).

Amennyiben egy személy több sportágban kíván indulni, nem garantáljuk, hogy a mérkőzések beosztásakor erre tekintettel tudunk lenni. A kiírt mérkőzések emiatt nem késhetnek, aki nem jelenik meg szólításkor, akkor azt a meccset elvesztette.

 

Lebonyolítás:

  • Kispályás labdarúgó kupa:

A labdarúgó csapatok 5+1-es felállásban játszanak. A nevezett csapatokat csoportokba osztjuk, a sorsolást a tornát megelőző héten minden csapat részére kiküldjük. A mérkőzéseket hivatalos játékvezetők vezetik. A mérkőzések két pályán, párhuzamosan zajlanak. A csoportok első két helyezettje az egyenes kieséses szakaszba kvalifikálja magát. Az egyenes kiesés szakaszban a csoportmérkőzések során első helyezett csapatok a másik csoport második helyezettjével játszanak, ezt követően a vesztesek a harmadik helyért mérkőznek meg egymással, majd a győztesek vívják a döntőt.

A csapatok az adott intézmény alkalmazásában álló személyekből illetve maximum 2 vendégjátékosból állhatnak. Csapatonként maximum két fő női játékos vehet részt.

Nevezési díj: 12.000 Ft/csapat

 

  • Röplabda kupa:

A röplabda csapatok 6 fős felállásban játszanak, a csapatokban minimum 2 fő női játékosnak kell lenni a pályán a mérkőzések során. A lebonyolítás a nevezett csapatok számától függően körmérkőzéses rendszerben, a folytatásban kieséses rendszerben vagy körmérkőzéses rendszerben történik. A sorsolást a nevezési határidő után minden csapat részére kiküldjük. A mérkőzéseket hivatalos játékvezető vezeti. A mérkőzések egy pályán zajlanak. A csoportok első két helyezettje az egyenes kieséses szakaszba kvalifikálja magát.

Nevezési díj: 9.000 Ft/csapat

A csapatok az adott intézmény alkalmazásában álló személyekből illetve maximum 2 vendégjátékosból állhatnak.

  • Kosárlabda kupa:

A kosárlabda csapatok 5 fős felállásban játszanak. A nevezett csapatokat csoportokba osztjuk, a sorsolást a tornát megelőző héten minden csapat részére kiküldjük. A mérkőzéseket hivatalos játékvezető vezeti. A mérkőzések egy pályán zajlanak. A csoportok első két helyezettje az egyenes kieséses szakaszba kvalifikálja magát. Az egyenes kiesés szakaszban a csoportmérkőzések során első helyezett csapatok a másik csoport második helyezettjével játszanak, ezt követően a vesztesek a harmadik helyért mérkőznek meg egymással, majd a győztesek vívják a döntőt.

Nevezési díj: 9.000 Ft/csapat

 

A csapatok az adott intézmény alkalmazásában álló személyekből illetve maximum 2 vendégjátékosból állhatnak.

  • Tenisz kupa:

A küzdelmek során 2-4 fős csapatok játszanak két egyéni és egy páros mérkőzést. A nevezés során a játékosok erősorrendjét (1-es és 2-es játékos) meg kell adni. Az egyéni és a páros küzdelmek két nyert tie-break-ig tartanak (a tie-break, azaz a rövidített játék 7 pontig tart, két pont különbséggel nyerhető). Döntő tie-break esetén 7 pontig tart a küzdelem, azzal a kikötéssel, hogy 6-6-os döntetlen állásnál 1 pont különbség dönt.

A sorsolás a kupa napján történik, a lebonyolítási rend a nevezett csapatok számától függ (egyenes ági kieséses vagy csoportos körmérkőzéses, vagy körmérkőzéses rendszerben).

  • A csapatok az adott intézmény alkalmazásában álló személyekből illetve maximum 1 fő vendégjátékosból állhatnak. Egy csapatban legalább 1 fő női játékosnak kell lennie, akinek mindenképpen játszania kell vagy az egyéni vagy a páros mérkőzésen.

Nevezési díj: 5.000 Ft/csapat

  • Tollaslabda kupa:

Egyéni férfi és női számokban lehet nevezni. A mérkőzések két nyert 11 pontos rövidített játszmáig tartanak. Minden labdamenet pontot ér, két pont különbséggel lehet játszmát nyerni.

A mérkőzéseket játékvezetők vezetik. A mérkőzések négy pályán, párhuzamosan zajlanak.

A sorsolás a kupa napján történik, a lebonyolítási rend a nevezett játékosok számától függ (egyenes ági kieséses, csoportos körmérkőzéses vagy körmérkőzéses rendszerben).

A játékosok kizárólag az adott intézmény alkalmazásában álló személyekből állhatnak.

Nevezési díj: 1.500 Ft/fő

  • Asztalitenisz kupa:

Egyéni férfi és női számokban lehet nevezni. A mérkőzések két nyert 11 pontos rövidített játszmáig tartanak, két pont különbséggel lehet játszmát nyerni.

A mérkőzések hat asztalon, párhuzamosan zajlanak. A mérkőzéseken a pontokat a játékosok a fair play szabályai szerint számolják.

A sorsolás a kupa napján történik, a lebonyolítási rend a nevezett játékosok számától függ (egyenes ági kieséses, csoportos körmérkőzéses vagy körmérkőzéses rendszerben).

A játékosok kizárólag az adott intézmény alkalmazásában álló személyekből állhatnak.

Nevezési díj: 1.500 Ft/fő

 

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a nevezések elfogadása időrendi sorendben történik, a kispályás labdarúgó kupára maximálisan 12 csapat, a kosárlabda kupára 12 csapat nevezését fogadjuk el. A létszám feletti nevezők esetében az átutalt nevezési díjakat visszautaljuk a nevező számára.

A nevezés, a nevezési díj bankon keresztüli átutalásával (bankszámlaszám: 11702067-20001508-00000000; a közleménybe a nevezett intézmény nevét és a sportágat szükséges feltüntetni) valamint a csatolt nevezési lap kitöltésével, és a bogdanfy@eltesport.hu címre való elküldésével válik érvényessé.

 

Nevezési határidő: 2018. május 9.

A részvétel részletes feltételeit a csatolt versenyszabályzat tartalmazza.

Díjazás: A sportágak első három helyezett csapatai és egyéni játékosai kupa, érem, oklevél díjazásban részesülnek. Díjazzuk a kupák gólkirályát és pontkirályát is.

További információ:

 

  • kispályás foci – Dechert Áron +36 70 469 99 73; dechert@eltesport.hu
  • tenisz – Gáspár Zoltán +36 30 644 86 63; zoltan@ppk.elte.hu
  • kosárlabda – András Boglárka + 36 20 262 44 69; bogdanfy@eltesport.hu
  • tollaslabda és asztalitenisz – Bernárd János +36 30 960 7424; budai.sportegyesulet@chello.hu
  • Gömör Iván + 36 20 964 68 64; gomorivan@eltesport.hu
Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben