Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

A nemzetközi hét esküvőjére és csapatépítő tréningjére is sor került

2016. április 12-én rendeztük a már hagyománnyá vált csapatépítő tréninget, de más környezetben és más formában. Az eddigi években Visegrádra mentünk, ahol a korhű bemutató után mindenki kipróbálhatta magát a lovagi játékokban vegyes csapatokban, majd egy nagy lakoma következett. ...

Idén ezt másképp gondoltuk és máshogy is került rá sor: a nemzetek bemutatkozása után a csapatépítésen volt a hangsúly. Az esemény helyszínéül a szentendrei-szigeten található Hotel Regatta szolgált (amelyet ezúton is nagyon köszönünk Gulyás Józsefnek, akivel már sok éve együttműködünk), ahol 5-7 fős csapatokra osztottuk a hallgatókat és oktatókat, akiknek 10 különböző feladatot kellett teljesíteniük. A jól sikerült feladatok után, az eredményhirdetést követően sor került a nap fénypontjára: a győztes csapatból kiválasztottuk a nemzetközi hét vőlegényét és menyasszonyát, akiket összeadtunk. A ceremónia után pedig egy hagyományos magyar esküvői menü következett, ahol volt minden mi szem szájnak ingere, Edutus tortával megspékelve.

A délután folyamán elmentünk Szentendrére a Marcipán múzeumba, majd egy közös fagyizás következett. Este 6 órakor indultunk vissza Budapestre, hajóval, ami méltó lezárása volt az egész napos programnak.

A visszajelzésekből ítélve mindenki jól érezte magát, így bízunk benne, hogy jövőre is hasonló sikerű csapatépítő tréninget szervezünk. A nap folyamán a másod-, és harmadéves Turizmus-vendéglátás szakos hallgatók, valamint Erdélyből érkezett Erasmus hallgatók segítettek a feladatok lebonyolításában.

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben