Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

Interjú Vámos Mártonnal, aki megnyerte az EuroKupát a Ferencvárossal

Gratulálunk ehhez a fantasztikus eredményhez! Mennyi plusz terhelést jelentett, hogy az EK-ra való felkészülés a bajnokság mellett?

Köszönjük szépen. Nyilván, mint minden nemzetközi kupa ez is plusz meccseket jelent bajnokság mellett, de mivel én gyakorlatilag hat éve szerepelek Bajnokok Ligájában az idei Évben pedig Euró ku-pában ezért hozzászoktam ezekhez a + terhelésekhez, amit ezek a nemzetközi szereplések jelentenek.

2017 után 2018-ban is sikerült elhódítani a 2. legnagyobb kupasorozat trófeáját. Mennyire tett rátok terhet, hogy esélyesként utaztok Olaszországba?

Tavaly még a Szolnok színeiben játszottam és velük nyertem meg a Bajnokok Ligáját, úgyhogy én úgy jöttem ide, hogy Euro cupat szeretnék nyerni az még hiányzott a vitrinemből és év elején esélyes-ként vágtunk neki annak a sorozatnak mert olyan átigazolások voltak  az év elején, hogy ki tudtuk jelenteni hogy meg kell védeni a címet és az első mérkőzésen a Komjádiban csak 1 góllal tudtunk nyer-ni  a mi hibáinkból (mert nyerhettünk volna többel is, és ez az  1 gólos előny arra volt jó, hogy éberen utazzunk ki Veronába és maximális teljesítményt tudjunk nyújtani.

Milyen megmérettetésekre készültök még ebben a szezonba?

Elérkeztünk a döntőhöz, sikerült bejutni a Ferencvárosnak 18 év után és május 13-án lesz az első mérkőzés a mai napon fog eldőlni hogy vagy az Egerrel vagy a Szolnokkal fogunk játszani, hogy ha ma nyer az Eger akkor az Egerrel.

Ha már a vizsgaidőszaknál tartunk, hány vizsgátok lesz és miből? Volt már időtök elkezdeni a felkészülést?

Mivel idén Pesten játszom ezért hét, nyolc tárgyat is felmertem venni és ezek egytől egyig nem könnyű tárgyak, de sajnos még nem sikerült elkezdenem foglalkozni a felkészüléssel, mert annyira sűrű volt a szezon, hogy egyszerűen nem fér bele az időmben, de remélem, hogy sikerülni fog minden tárgyam. A tanárok nagyon segítőkészek és szerencsére eddig mindig sikerült abszolválnom a tárgyakat.

Ennyi terhelés mellett, terveztek valami kisebb nyaralást vagy ilyen-re nem nagyon van ideje egy profi vízilabdázónak?

A Barcelonai Európa Bajnokság után a barátnőmmel külföldre készülünk, egyelőre nem tudjuk, hogy hova, de homokos tengerpartra szeretnénk utazni, mivel azt mind a ketten szeretjük, illetve búvárkodni is szeretünk.

Sok sikert a vízben és szárazon (a vizsgákon).

Csépe Panni

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben