Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

2022/2023. tanév végi összdolgozói értekezlet

A 2022/2023. tanév végi összdolgozói értekezletre június 13-án került sor Tatabányán. Az eseményen az egyetem rektora, Némethné Dr. Gál Andrea ismertette az elmúlt félév történéseit, eredményeit és sikereit. Büszkeséggel osztotta meg, hogy az oktatók megítélése a hallgatók körében mind szakmai, emberi és módszertaniszempontból is egyre kiemelkedőbb. A rekor idézetekkel szemléltette a diákok elégedettségét: 

„Naprakész tudást kapunk, korrekt áron, nagyszerű tanároktól.”
„Az egyetem annyira humánus és támogató, hogy leírni sem lehet. Emberségből jeles! Segítenek elérni a céljaidat, pedig követelmény az van.”

A rendezvényen Árvai-Füleki Judit vezérigazgató beszélt a World Robot Olympiad regionális fordulóiról. A prezentációban szó esett a Nemzeti Döntőről is, amit az idei évben 10. alkalomra szervez meg az egyetem. A július 29-30 között Győrben megrendezésre kerülő verseny minden kolléga és oktató számára nyitott, a rangadón a látogatók számára is készülnek a szervezők érdekes programokkal. 

Az egyetem további együttműködési eredményeiről is szó esett az eseményen. Vezérigazgató asszony kiemelte a Széchenyi István Egyetemmel közösen megrendezett Edu Agro Drone Cup mezőgazdasági drón versenyt, ami sikeresen lezajlott az elmúlt időszakban. A hagyományteremtő versenyre június 9-én került sor Mosonmagyaróváron a Széchenyi István Egyetem Tangazdaságában. 

Idén sem maradtak el az elismerések. Tanszéki oktatói díjban részesült Egyed Szilárd.  Rektori elismerő oklevéllel díjazták Forrai Mártát, Mátay Dominikát, Mike Csillát és Winkler Krisztinát. Köszönjük a munkájukat és kiemelkedő teljesítményüket! 

Az esemény végén  egy búcsúra is sor került, Balláné Juhos Juliannától az egyetem gazdasági főigazgatójától köszönt el ünnepélyesen a vezetőség. Rektor asszony és vezérigazgató asszony megható beszédekkel köszönték meg azt a 26 évnyi kitartó munkát, amelyet nyugdíjba vonulása előtt végzett. Köszönjük Julikának a hosszú és elhivatott munkát, mindenkinek hiányozni fog! 

 

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben