Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

2017. november 25-én Tatabányán FIRST® LEGO® League és FIRST® LEGO® League Junior versenyek

Az Edutus Főiskola ismét megrendezi FIRST® LEGO® League tatabányai regionális fordulóját, illetve új kategóriát is elindít a FIRST® LEGO® League Juniort, ahol 6-10 évesek kiállítás jellegű versenyen vesznek részt.

2017. augusztus 30-án elérhetővé váltak magyar nyelven a FIRST® LEGO® League versenyfeladatai:

ROBOT VERSENY SZABÁLYZAT letöltése

KUTATÁSI FELADAT letöltése

A FIRST® LEGO® League (FLL) egy olyan program, amely támogatja az általános- és középiskolás gyerekeket, fiatalokat azáltal, hogy sportos-, versenykörnyezetben ismerteti meg velük a tudományt és a technológiát. Idén először megrendezzük az FLL Junior versenyt is, így várjuk a kistesókat, kisbarátokat is.

Az FLL célja, hogy a gyerekek és a fiatalok:

• élvezzék a tudományos-technológiai feladatokat,
• megtanuljanak csapatban dolgozni,
• ösztönözve legyenek a komplex feladatok kreatív megoldására.

Az FLL alapja egy jó hangulatú környezetben lebonyolított robot verseny, ahol a gyerekeknek és a fiataloknak trükkös „küldetést” kell megoldaniuk egy robot segítségével.
A csapatok megtapasztalhatják a valós termékfejlesztési folyamat minden egyes lépését:
– egy probléma megoldását határidőn belül korlátos mennyiségben rendelkezésre álló erőforrások birtokában,
– ismeretlen versenytársakkal küzdve,
– egymással kooperálva, szervezetten dolgozva ugyanazokért a célokért.
Az FLL egy egyedi, mikro világ, amelyben a valódi üzleti élet összes eleme benne van.

FLL Fejlesztő, kutató csapat
– verseny téma: Hidrodinamika
– 3-10 csapattag, akik 9-16 évesek
– 1 csapatvezető (coach), aki 18 éven felüli
– a megadott témájú küldetés tudományos megközelítése és annak prezentációja;
– saját konstrukció alapján a küldetések önálló végrehajtására robot tervezés, építés és programozás.

FLL Junior Fejlesztő, kutató csapat
– verseny téma: Vízi kaland
– max. 6 csapattag, akik 6-10 évesek
– min. 2 csapatvezető (coach), akik 18 éven felüliek
– a megadott téma tudományos megközelítése és annak bemutatása kiállítói stílusban.

Regisztrációs határidő: 2017. október 13. 

Kapcsolattartó:

Palotai Péter: palotai.peter@edutus.hu | fll@edutus.hu | +36-20-593-84-61

Füleki Judit: fuleki.judit@edutus.hu | fll@edutus.hu | +36-70-311-77-36

További információért látogasson el az alábbi weboldalakra:

Szabályok, feladatok (angol és német nyelven):

FLL: http://www.first-lego-league.org/en/

FLL Junior: https://www.first-lego-league.org/en/fll-junior-2017-18/general.html 

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben