Hírek
11. Bláthy Ottó Törzsasztal – Fókuszban a hulladékgazdálkodás és a körforgásos gazdaság
A tavaszi Bláthy Ottó Törzsasztal a hulladékgazdálkodás témáját járta körbe. Az eseményt Némethné Dr. Gál Andrea nyitotta meg egy rövid megemlékezéssel a közelmúltban elhunyt Schmidt Csabáról, Tatabánya város korábbi polgármesteréről, aki a Törzsasztal gyakori vendége volt. Ezt követően Gíber Mihály, azt est állandó házigazdája ismertette a szakmai témaválasztás indoklását, ami a hulladékgazdálkodásra vonatkozó jogszabály változása volt. A 11. Törzsasztal témáját Hizó Ferenc, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöki tanácsadója fejtette ki. Az előadás a hulladékgazdálkodási törvény változásait és hatásait vizsgálta. A szakértő először ismertette a körforgásos gazdaságra történő átállás irányelvi kötelezettségeit, majd statisztikai adatok és a jelenlegi működési modell elvei mentén mutatta be a hazai hulladékgazdálkodás rendszerét és kihívásait. A hazai kimutatásokon túl az európai uniós célszámok és kötelezettségek is terítékre kerültek, végül a hulladékgazdálkodási törvény módosításával kijelölt irányok és azok hatásainak bemutatásával zárult az előadás. A szakmai program zárásaként a résztvevők több észrevételt és kérdést is megfogalmaztak, melyek nyomán tartalmas beszélgetés alakult ki a témában.
Az eseményen ismételten számos helyi vállalkozó vett részt, az Edutus Egyetem képviselői minden új tagot örömmel üdvözölt a Bláthy Ottó Törzsasztal társaságában. Amennyiben vállalkozóként Ön is szeretne tag lenni és értesülni az aktuális eseményekről, a mail@edutus.hu email címen jelezheti szándékát.