Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Online jelentkezés

Diploma-átvétel

Egyetem/Főiskola végzésével kapcsolatos információk megadása

Ellenőrzés


A Magyar Közlönyben megjelent szabályozás a diplomakiadás kapcsán!
Akik 2020. augusztus 31-ig sikeres államvizsgát tesznek, azok mentesülnek a nyelvvizsga kötelezettség letétele alól.
Akik korábban sikeres államvizsgát tettek, de nyelvvizsga hiányában nem vehették át diplomájukat, most ők is megtehetik.
A 2018-ban bevezetett elévülési időt jelen esetben tekintsétek semmisnek.
A rendelet nem tesz különbséget képzési területek, szintek, és szakok között

Amennyiben valamely adatra nem emlékszik a kitöltő, abban az esetben is kitölthető az űrlap ebben az esetben pl.: „nem emlékszem” legyen beírva a cellába.

Kedves Végzett Hallgatónk!

Örömünkre szolgál, hogy hamarosan diplomát szerzett hallgatóink között üdvözölhetjük!

Néhány dolgot azonban tudnia kell:

  • A diplomája még nem létezik, most fogjuk kiállítani, ebben a folyamatban pedig Önnek is fontos szerepe van.
  • Egyetemünk közel 2000 diplomát fog kiadni a következő hónapokban, az Öné ebből egy.
  • Az Oktatási Hivataltól kapott tájékoztatás szerint a diplomakiállításhoz szükséges nyomtatványokat 2020. június 30-ig szállítják ki a felsőoktatási intézményeknek.

A diploma kiállításának folyamata:

  1. Először is egy oklevél mintalapot fog kapni a tanulmányi ügyintézőtől, melyet aláírva vissza kell küldenie. Ezen a mintalapon mind a személyes adatainak, mind a képzési adatainak nagyon pontosnak kell lenni, így kérem, hogy felelősséggel ellenőrizze azt. Ha az adataiban eltérés van (pl. névváltozás), akkor a javításhoz szükségünk van egy fényképes igazolvány bemutatására, de a jelen helyzetben ezt is elektronikusan kell megtennie. (A bemutatott okmányokat nem nyomtatjuk ki, nem tároljuk, az ellenőrzés után azonnal töröljük.)
  2. Az oklevél mintalap alapján kiállítom a diplomáját.
  3. A kiállított diploma alapján az ügyintézők elkészítik a kötelező kiegészítő dokumentumokat, ez a végzés évétől függően lehet leckekönyv, oklevél melléklet, hallgatói törzslapkivonat stb.
  4. Amikor minden dokumentum elkészül, akkor kezdődik a hitelesítés, ami tulajdonképp a rektori aláírást jelenti.
  5. A hitelesítés után minden átadásra váró dokumentumról másolatot készítünk.
  6. Értesítjük Önt, hogy átveheti a diplomáját.
  7. Az átadás-átvétel személyesen történik, postázni nem áll módunkban. Meghatalmazottnak is átadjuk a dokumentumokat, ehhez kérhet meghatalmazás mintát a tanulmányi ügyintézőtől. Az átadás-átvétel során be kell mutatnia egy fényképes igazolványt és az oklevél átadó könyvben aláírásával igazolnia kell, hogy a kiállított dokumentumokat megkapta. Az átvételnél fontos, hogy ellenőrizze a dokumentumokat és az azokon szereplő adatokat, csak hibátlan diplomát vegyen át!
Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben