Archívum:
Az Edutus újabb sikere a "Europen Tax and Accounting in Practice" programban
Az ETAP Programban résztvevő hallgatóinkra ismét büszkék vagyunk! Az Edutus Főiskola – egyedüli főiskolaként – egyetemek között szerepelt Sopronban a „Europen Tax and Accounting in…
Véget ért a 22. nemzetközi hét
2017. március 31-én elérkeztünk a nemzetközi hét utolsó napjához, amikor is hallgatóink bizonyították, hogy milyen ismereteket sikerült elsajátítaniuk az elmúlt hét során.
Parlamenti látogatás a Nemzetközi Hét keretében
2017. március 29-én a délelőtti oktatás után a parlamenti látogatóközpontba vittük a nemzetközi héten résztvevő hallgatókat és oktatókat, így megismerkedhettek az épülettel belülről is.
Csapatépítő tréning és Visegrád
2017. március 28-án ismét sor került a közkedvelt visegrádi kirándulásra és az oda út alatti csapatépítő tréningre, ami a visszajelzésekből ítélve nagyon jól sikerült.
Első oktatási nap a 22. nemzetközi héten
2017. március 27-én az oktatás is megkezdődött az Edutus Főiskola reprezentatív épületében a Falk Miksa utcában, ahol több mint 100 külföldi és magyar hallgató vesz…
Elkezdődött az Edutuson a 22. Nemzetközi hét
2017. március 26-án megkezdődött az Edutus Főiskola 22. nemzetközi hete, amit főiskolánk rektora, Dr. Jandala Csilla és Bognárné Pongrácz Márta, a nemzetközi hét szervezője nyitott…
SSC oktatás az Edutus Főiskolán az SSC Hereos közreműködésével
Pár hónap, és végeznek a hallgatók az első SSC specialista képzésen. Az SSC Hereos beugrott az egyik órájukra, ahol Vasas Kata vendégoktató a BT-től project…
NEMZETKÖZI HÉT 2017. március 26-31.
Az Edutus Főiskola 2017. március 26-31. között immáron 22. alkalommal rendezi meg a Nemzetközi Hét programját, melyre idén Belgiumból, Franciaországból, Szlovákiából, Görögországból, Romániából, Szlovéniából, Dániából,…
Turisztikai Csúcstalálkozón érvelt az ágazat jobbításáért a szakma
Az Utazás Kiállításon rendezték meg a már hagyományos, Hungexpo és a KKVHÁZ közös Turisztikai Csúcstalálkozóját, a szakma vezető képviselőivel. Az ágazat érdekképviseletei, a turisztikai vállalkozások,…
Közlemény az Edutus Főiskola 2016-os éves zárásáról
Az Edutus Főiskola 2016. évi gazdálkodását a stabilitás jellemezte.