Hírek
Zenthe Ferenc Program alapítói okiratának ünnepélyes aláírása
Hosszas előkészítő munka eredményeként 2022.11.03-án Salgótarjánban megrendezésre került Salgótarján és Térsége Tudásipari Fejlesztési Programjának a Zenthe Ferenc Program alapítói okiratának ünnepélyes aláírása.
A Program nem titkolt célja, Salgótarján és térsége népességmegtartó erejének növelése, az életminőség és a versenyképesség növelése, valamint az elvándorlás megakadályozása.
A Program bázisát a város tudásalapú fejlesztésének szükségessége adja, a kitörési pontokat pedig a tematikus, helyi igényekre alapozó képzésfejlesztés, a primer területekre fókuszáló turizmusfejlesztés, a járműipar és könnyűipar fejlesztése, a gazdasági hasznosulás támogatására folytatott K+F+I, a körkörös gazdaságot támogató fejlesztések, a digitalizáció, a korszerű energiatechnológiák gyakorlati alkalmazása, közlekedési szolgáltatás „zöldítése”, valamint az urbanisztikai fejlesztések megalapozása adják.
A Programban megfogalmazásra kerülő közös célok megvalósítását, a közös munkát, az alapítói okirat ünnepélyes aláírásán, az alábbi együttműködő partnerek hitelesítettek aláírásukkal:
- Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosa, Dr. Szabó Tünde
- Neumann János Nonprofit Kft., képviselője: Balla Attila szakmai ügyvezető helyettes
- Óbudai Egyetem, képviselője: Dr. Rácz Ervin oktatásért felelős rektorhelyettes
- Edutus Egyetem, képviselője: Némethné Dr. Gál Andrea rektor
- Semmelweis Egyetem, képviselője: Feketéné dr. Szabó Éva stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes
- Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata, képviselője: Fekete Zsolt polgármester
- Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, képviselője: Dr. Tordai Péter elnök
- Nógrád Megye Önkormányzata, képviselője: Skuczi Nándor elnök
Külön örömünkre szolgált, hogy elfogadta a meghívást, az ülésen ifj. Zenthe Ferenc is részt vett.