Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

Ünnepélyes szezonnyitó az Edutus Egyetemen

Január 24-én, pénteken ünnepélyes keretek között indította el az Edutus Egyetem szakmai csapata a WRO 2025-ös szezonját Hajnal Gabriellával, a Klebelsberg Központ elnökével közösen.

A jó hangulatú közösségi eseményre a 2024-es szezonban legjobban teljesítő csapatok csapatvezetői, iskolák igazgatói, a versenyek lebonyolítását segítő önkéntesek, bírók és a rendezvénysorozat támogatói kaptak meghívást.

Az eseményen köszöntőbeszédet mondott az Edutus Egyetem rektora, Némethné Dr. Gál Andrea, aki kihangsúlyozta, hogy az egyetem elkötelezett a STEM tantárgyak népszerűsítésével kapcsolatban. A WRO versenyek szervezése a műszaki képzéseinek népszerűsítéséhez is hozzájárul, nemcsak idehaza, hanem az elmúlt években kialakított Kelet-Közép-Európa 12 országára kiterjedő hálózatában is. Mint elmondta, nem titkolt céljuk, hogy a hálózat országaiban ismertebbé tegyék az egyetem nevét.

Az eseményen köszöntőbeszédet mondott az Edutus Egyetem rektora, Némethné Dr. Gál Andrea(Fotó: Ákos Péter – Promo Labor kft.)

Szentgyörgyi Balázs, a Neumann Technológiai Platform ügyvezetője beszédében a WRO közösség és az Edutus Egyetem által végzett munkát méltatta. Kiemelte, hogy a kisvállalkozások számára elengedhetetlen a kreatív és technológiai szakemberek utánpótlása, ezért fontos, hogy már fiatal korban, például általános iskolásként is megismertessük a diákokkal a robotikát. Az ilyen versenyek remek lehetőséget biztosítanak arra, hogy játékos, izgalmas formában hozzuk közelebb a STEM területeket a gyermekekhez.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke ünnepi beszédében szintén a műszaki és természettudományos képzések fontosságát hangsúlyozta. Meggyőződése, hogy a mai gyerekek megfelelő oktatásához, neveléséhez elengedhetetlenek azok a kreatív, érdekes, izgalmas oktatási, nevelési módszerek, eszközök, melyek képesek a gyerekek figyelmét megragadni, érdeklődésüket hosszabb távon fenntartani. Azok a módszerek, melyek a játékon, a versenyzés izgalmán keresztül úgy tanítanak, hogy a gyerekek szinte észre sem veszik, hogy tanulnak. Ezek egyik kiváló eszköze a robotika. Nem véletlen tett a kormányzat már eddig is sokat, hogy ezek az eszközök széles körben rendelkezésre álljanak az intézményekben: több mint 16.000 robotikai eszközt szereztek be különböző EU-s pályázatok keretében, amelyeket számos intézmény kapott meg. Hajnal Gabriella hozzátette, hogy a Klebelsberg Központ 2024 őszén szisztematikus felmérést indított a robotikai eszközök felhasználásáról, hogy azok elosztását és hasznosulását tovább javítsák. Az Edutus Egyetem „intézményi mentor kedvezménye” szintén egy nagyszerű kezdeményezés, amely segíti az intézmények közötti együttműködést.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke (Fotó: Ákos Péter – Promo Labor kft.)

A 2025-ös év különleges lesz a magyar WRO közösség számára. Az Edutus Egyetem az előző évek dinamikus növekedése és a WRO magyarországi sikerei alapján további bővülésre és fejlődésre számít a következő időszakban. Az egyre növekvő érdeklődés és a résztvevők számának várható emelkedése miatt az idei évben már nem 5, hanem 7 regionális elődöntőt szervez az Egyetem, ezzel is elősegítve, hogy még több gyermek és intézmény számára tegye könnyen és költséghatékonyan elérhetővé a versenyzés lehetőségét. Nyíregyháza és Kecskemét idén először ad otthont regionális elődöntőnek, a már hagyományos helyszínek, Budapest, Szeged, Miskolc, Veszprém és Tatabánya mellett. A regionális elődöntőkről közvetlenül vagy a Budapest környékén megrendezésre kerülő vigaszági versenyről lehet a World Robot Olympiad Nemzeti Döntőjébe továbbjutni, amit idén is Győrben a Széchenyi István Egyetemmel közösen rendez meg az Edutus Egyetem.

A 2025-ös WRO szezon témájaA robotok jövője – a jövő robotjai”. Az idei verseny szabályait a nemzetközi meghirdetéssel egy időben, január 15-én tették közzé magyar nyelven a www.wro.hu honlapon, a regisztráció pedig hamarosan elindul.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke és Jámbor Kornél a WRO magyarországi főbírója nyitották meg a 2025-ös versenyszezont. (Fotó: Ákos Péter – Promo Labor kft.)

Az Edutus Egyetem idén is többféle kedvezménnyel támogatja a jelentkező csapatokat. Az egyik ilyen a „Már csak egy robot hiányzik” pályázat, mely keretén belül a versenyzéshez szükséges robotikai eszközöket biztosítanak a szervezők, ahol a sikeres pályázat legfontosabb feltétele a versenyen való részvétel vállalása. Emellett a mentor kedvezmény és az intézményi új csapat kedvezmény is azt a célt szolgálja, hogy minél több új csapat csatlakozzon a versenyhez. Továbbá az Egyetem még szorosabb együttműködést tervez a Digitális Központokkal (Oroszlány, Nyíregyháza, Veszprém, Kaposvár), illetve a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamarával.

A következő hónapokban az Edutus Egyetem szakmai csapata számos kategória bemutató és fejlesztő workshopot szervez. Ezek az események a csapatvezetőknek nyújtanak támogatást az idei évben bevezetett változások megismerésében és azok hatékony alkalmazásában, valamint a nemzetközi versenyképesség fokozásában.

Az EduDigiTech évindító esemény csúcspontjaként Hajnal Gabriella és az Edutus Egyetem szakmai csapata közösen elindította a WRO 2025-ös szezonját, LEGO robotok segítségével aktiválták azt a visszaszámlálót, amely a júniusi WRO Nemzeti Döntőig hátralévő időt mutatja.

Az EduDigiTech Évindító rendezvényen kiosztott elismerések:

  • Legaktívabb intézmény: Kastélydombi Általános Iskola, valamint Kecskemét Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
  • Az év kimagasló szakmai teljesítménye: STORMS NGR
  • Az év legjobb csapatvezetője: Simon Réka
  • Az év közösségi embere: Bognár Pál
  • Az év legjobb szervezője: Horváth Gábor Zsolt (Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara)

Az esemény egy kellemes hangulatú állófogadással zárult, amely remek alkalmat biztosított a résztvevők számára a kötetlen beszélgetésekre és kapcsolatépítésre.

A díjazottak és a díjátadók csoportja. (Fotó: Ákos Péter – Promo Labor kft.)

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben