Hírek
Újabb látogatás a konténerek világában – MAHART CONTAINER CENTER
Már 10. alkalommal sikerült a kínai és erasmus programban résztvevő hallgatókat elvinni szakmai látogatásra Magyarország egyik legnagyobb konténer termináljába, a MAHART CONTAINER CENTERBE. A hallgatók jól vizsgáztak, mert mindenki időben megérkezett és oda talált a helyszínre, a kiadott instrukciók alapján. November 11-én délelőtt, mint mindig, most is az ügyvezető igazgató, Fábián Zoltán fogadott minket. Először egy átfogó tájékoztatást kaptunk a konténer terminál múltjáról, jelenéről, jövőjéről, és tisztáztunk bizonyos logisztikai alapfogalmakat az intermodális szállítás terén. A hallgatók ezután egy izgalmas termináli sétán vettek részt, ahol az óriási, 20 és 40 lábas konténer tornyok egymásra rakva alkottak utcákat, és monumentális, 40 és 80 tonnás emelő gépek közlekedtek a többtonnás fémdobozokkal. A látogatás alatt a hallgatók, különösen a kínai vasúti forgalom miatt, sok kérdést tettek fel, és természetesen számos kínai felirattal találkoztak a konténereken, ami megkönnyítette az eligazodást. Nagyon érdekes volt belelátni az intermodális szállítás és fuvarozás világába, és az órán elhangzott elméleti ismereteket valódi operációs körülmények között is megtapasztalni. Összességében az együttműködési megállapodásunk már évek óta gyümölcsöző és mindenképpen fenntartjuk a jövőben hallgatóink magas szintű gyakorlati képzésének érdekében.
