Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

Távoktatás? Akkor Edutus Egyetem!

A jelenleg kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel az oktatási intézményeknek át kell állniuk a távoktatásra. Ez sok intézményre nézve előkészületek sokaságát és akciótervek kidolgozását jelentheti, azonban az Edutus Egyetemen ez nem egy pilot projekt.

Egyetemünk már 2012 szeptemberében bevezette a webináriumi oktatást, vagyis a távoktatást, mint új oktatásmódszertant, így az Edutus immár lassan 8 éves tapasztalattal rendelkezik a digitális oktatás terén.

Egyetemünk több különböző településen lévő oktatási helyszínnel rendelkezik, így sokszor logisztikai nehézségekkel is szembesültünk, melyekre kiváló megoldásnak bizonyult az online együttműködési forma. Jól bevált megoldás a levelező képzésben, hogy a tatabányai helyszínen tart órát az oktató, amit akár otthonról, akár a Budapesten előkészített webináriumi teremből valós időben követhetnek a hallgatók.

A webináriumi technológia további előnye, hogy az előadásokról készült video felvételeket közzé tesszük a nappali és levelező tagozatos hallgatók számára is, segítve ezzel a vizsgákra való felkészülést minden hallgató, de különösen azok számára, akik nem tudtak jelen lenni egy-egy foglalkozáson. Ezzel a technikával a hatékonyságnövelésen túl versenyelőnyt szerzünk a nappali és levelező munkarendű képzések piacán egyaránt, illetve jelentősen előre lépünk az online tanulás irányába, és egyúttal hozzájárulunk az intézményünkben folyamatban lévő, a kor kívánalmainak megfelelő e-tananyagok fejlesztéséhez is, mely most kiemelt fontosságú.

A jelenlegi veszélyhelyzet ideje alatt az órák távoli elérését minden hallgatónk számára lehetővé tesszük, tehát az Egyetem hallgatói bárhonnan becsatlakozhatnak a tanórákba, és vissza is nézhetik az előadásokat, így nyújtva továbbra is segítséget a vizsgákra történő eredményes felkészüléshez. A digitális környezetben történő oktatás tehát intézményünkben már bevett gyakorlat, így számunkra az átállás zökkenőmentes, oktatási napoktól nem esnek el hallgatóink.

Természetesen vannak kivétel alá eső gyakorlati tárgyak, leginkább a műszaki képzéseken (pl. a laboratóriumokhoz kötött gyakorlatok), amelyek oktatását tömbösítve fogjuk megoldani, amint a jelenléti oktatás lehetővé válik.

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben