Hírek
Sportos tanárok az Edutuson III. rész – Csépe Panni
Sporthírlevelünkben eddig két nagyon sportos tanárnőt, Gondos Bori és Juhász Krisztina tanárnőket mutattam be, ezért arra gondoltam, hogy a következő kollégám egy úriember legyen, aki méltán kaphatná az „Edutus legsportosabb mindenkori tanára” címet. Ő nem más, mint Megyesi Péter. Tanár Úr megígérte, hogy a szeptemberi, októberi számban interjút ad nekem, de jelenlegi fontos családi elfoglaltságai és szabadsága miatt kért egy kis haladékot a hírlevél olvasóktól.
Azért, hogy ne maradjunk sportos tanár nélkül, ebben a számban sem, és a kollégáimnak is nyugalmuk legyen a szabadságuk alatt. így bátorkodom saját magamat bemutatni ebben a számban, bár gondolom az, hogy egy testnevelő tanár szeretet mozogni, korántsem olyan izgalmas, mint amikor az élet más területén is sikeres kollégáról olvassuk, hogy még sportversenyeken is jeleskedik. Lehet, hogy nekem zenetanulmányaimról vagy egyéb szabadidős tevékenységemről kéne beszámolni, hogy a kollégák körében népszerű rovat megőrizze olvasottságát! (De) A cím kötelez, így sportszenvedélyemről, sportszeretetemről fogok írni.
Értelmiségi szüleim fontosnak tartották, hogy iskola után testvéreimmel sportolni járjunk, zenét tanuljunk, hasznosan töltsük el szabadidőnket. Korán megmutatkozott, hogy – testvéreimmel ellentétben – én a sportpályákon éreztem/érzem magam a legjobban. Rengeteg sportágat kipróbáltam, egyetlen szabály volt, hogy amilyen edzésre beiratkoztam azt legalább egy teljes éven át csinálni kellett, akár volt hozzá érzékem/kedvem, akár nem. Ma a gyermekeimre ugyanez a szabály vonatkozik, bár Ők már évek óta megtalálták a hozzájuk közelálló testmozgást.
Kipróbáltam az atlétikát, kosárlabdát, vívást, tájfutást és persze megtanítottak úszni is. Minden iskolai sportcsapatban szerepeltem, még gyorskorcsolya diákolimpiára is elvitt a testnevelő tanárom, úgy, hogy előtte nem volt még korcsolya a lábamon. S egyből ezüstérmet nyertem. Mivel futni tudtam, korizni nem, ezért a korcsolya recés spiccén futottam végig a 200 méteres távot a célba pedig bevetődtem.. Ez volt életem első és utolsó gyorskorcsolya versenye melynek ezüstérmét máig őrzöm. Mégis atlétikában voltam a legtehetségesebb, – alkati adottságaim – miatt ugró atléta lettem. Távolugrásban indultam versenyeken először a BEAC színeiben majd középiskolás éveimet a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumába jártam, így a DEAC-hoz igazoltam, már amikor a kollégium vezetősége engedett versenyezni. Középiskolás éveim alatt tudatosodott bennem, hogy nem tudok sport nélkül élni, és közgazdász szüleim meglepetésre, de támogatásával a Testnevelési Egyetem tanári szakára jelentkeztem. Az egyetemi éveim alatt a TFSE versenyzőjeként atletizáltam, itt ismerkedtem meg a női rúdugrással, ami akkor lett olimpiai sportág. Ebben nem voltam olyan tehetséges, hogy nemzetközi és hazai jegyzett eredményeim legyenek, de nagyon jók voltak az adottságaim ahhoz, hogy egy magyar olimpikon lány edzőpartnere legyek, így csináltam végig egy teljes felkészülési ciklust. Máig hálás vagyok ezért, mert sportolói programvezetőként, élsportolók mentortanáraként, még jobban megértem a felkészüléssel járó nehézségeket. Tudom, mit jelent az, amikor minden edzésen a 100%-os teljesítmény csak az elfogadható.
Az egyetem után, gyermekeim születése mellett is mindig kerestem a mozgásra a lehetőséget, alig vártam, hogy velük közösen sportoljak. Mégis az „új szerelemre” a hosszú- távfutásra már két gyerekes anyaként jóval 30 fölött találtam rá. Talán az időhiány miatt mentem el futni először, felkeltem hajnalban, s míg a család aludt „letudtam” felhalmozott mozgásigényem. Először egyszer-kétszer jártam futni egy héten… azt vettem észre, hogy egyre jobban várom, azokat a reggeleket mikor van időm futni, lassan összenőttem ezzel a sporttal. A futás egy magányos mozgásforma, de aki ismer, az jól tudja, hogy mennyire társasági ember vagyok igazi „csapatjátékos”. Munkám során kerültem kapcsolatba a Magyar Hospice Alapítvánnyal és annak futókörével, ahol megtaláltam a nekem való csapatot, barátaimmal társadalmi munkában szervezzük a futókör életét, futásainkkal pénzt gyűjtünk a gyógyíthatatlan betegek ápolására. Futóköri tagként 6 félmaratont sikerült lefutnom. 3-at szeretnék még idén teljesíteni.
Sokan kérdezik, hogy mikor futok már végre egy teljes maratont?! Már nem válaszolom, hogy soha…Lassan érik a gondolat és a személyiség a 42 km-hez.
Csépe Panni
Sportolói Programvezető
