Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

Logisztika napi események a Knoll Imre Logisztikai szakmai műhely szervezésében

A Logisztika Napját mintegy másfél évtizeddel ezelőtt kezdték el Magyarországon ünnepelni. Ilyenkor minden nagyobb logisztikai szervezet rengeteg eseményt ajánl az érdeklődőknek, megvalósítva ezzel a logisztika társadalmasítását. Egyetemünk a Knoll Imre Logisztikai Szakmai Műhely szervezésében nyílt órák formájában előadássorozatot hirdetett meg. Sikerült olyan szakmai tekintélyeket felkérni, akiknek az előadásai mind egyetemünk hallgatói, mind pedig a külsős bekapcsolódók számára is hasznosak, aktuálisak és érdekesek voltak.


Sorrendben az alábbi témákban voltak előadások.
Az első előadást Kovács Ákos, Country Manager, DFDS (korábban EKOL Kft.) képviseletében tartotta — mert éppen átalakulóban van a vállalat – és globális áttekintést adott napjaink szállítmányozási és fuvarozási kihívásairól Ázsia–Európa viszonylatában. Ennek keretében bemutatta a háborús hatásokat, illetve a török áruáramlási folyamatot, és azt, hogy milyen nem várt „sérülések” keletkezhetnek, és milyen reakciók adhatók ezekre az ellátási láncban.

Kovács Ákos kitért arra, hogy náluk hogyan valósul meg az a bizonyos ellenállóképesség, vagyis reziliencia a mindennapokban. A hallgatóság olyan információkhoz juthatott a prezentáció során, amelyeket a tankönyvek nem tartalmaznak. Így volt ez például azzal kapcsolatban, hogy geopolitikai problémák miatt a korábbi útvonalak Európába Oroszországon és Fehéroroszországon keresztül veszítenek jelentőségükből. Erre alternatív megoldásként például a Kaszpi-tenger és Törökország–Bulgária útvonal jelenti a Kínából feladott áruk Európába történő eljuttatásának megoldását intermodális módon. A vállalattal az egyetemnek együttműködési megállapodása van, így a jövőben folytatni fogjuk velük közösen a hallgatók számára a gyakorlatias és logisztikai szemléletformáló előadások és telephely látogatások szervezését.

Egy dia részlet az előadásvázlatból, mely a Vörös-tengeri támadások miatt előállt helyzetet mutatja.
Még annyit kell hozzátenni, hogy az előadás most a kínai és Erasmus hallgatók tanórarendjébe illeszkedett, és angol nyelven volt megtartva, ami tovább erősítette alkalmazott tudományegyetemünk képzési színvonalát.
A következő két előadás április 15-én Tatabányán a logisztikai specializáción, és 26-án a marketing mesterszakon volt megtartva, amelyekre a GS1 Magyarország képviseletében Magyar Róbert címzetes egyetemi docens, képzési és tanácsadási menedzser fogadta el felkérésünket – már nem először.

A digitális jelöléstechnika és a termék nyomon követés jelentősége az ellátási láncban megkérdőjelezhetetlen, és ez az előadás során a hallgatók számára is megerősítést nyert.

A különböző vonalkódok a klasszikus egydimenzióstól a jövőben alkalmazott speciális QR-kódig terjedően mind bemutatásra kerültek. Ezt az előadó professzionálisan és lebilincselő módon tudta a hallgatók számára átadni, így a logisztika napján sikerült értékes, aktuális és – majd későbbiekben, a diploma birtokában – munkájuk során is hasznos és alkalmazható tudás birtokába kerülni. A GS1 Magyarországgal szintén van együttműködési megállapodása egyetemünknek, tehát velük is folytatni fogjuk ezeket a közös eseményeket.
Sorban következett a harmadik előadás, szintén a logisztikai specializáción Tatabányán, és itt egy igazi magyar családi logisztikai sikertörténetet ismerhettünk meg Bátki Sándor operatív ügyvezető-helyettes tolmácsolásában, az alábbi címmel: A fulfillment centerek és az e-kereskedelem, fenntarthatóság a Trans-Spednél.

Az előadó természetesen beosztásából adódóan naprakész és felkészült volt, hiszen első kézből tudta a vállalati legjobb gyakorlatokat bemutatni egyetemünk hallgatói számára. Kitért a napjainkban egyre inkább teret nyerő fulfillment centerek működésének specialitásaira, valamint a vállalat által is megvalósított követendő fenntarthatósági aktivitásokra, az e-kereskedelem térnyerésére. Tervezzük, hogy a Trans-Sped vállalattal is együttműködési megállapodást fogunk kötni.
Összességében úgy gondoljuk, hogy a Knoll Imre Logisztikai Szakmai Műhely kiválóan megszervezte, hogy az amúgy is órarend szerint megtartandó előadások nyilvánosak legyenek, és országosan bárki hozzáférhetett ezekhez. Köszönjük az előadóknak, és bízunk benne, hogy egyetemünk, mint alkalmazott tudományegyetem sokat profitált ebből az előadássorozatból, és a jövőben is élni fogunk ezekkel a kiváló iparági és vállalati kapcsolatainkkal.

Lakatos Péter
szakfelelős

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben