Hírek
Hódítanak a Jövőépítők! Az Edutus csapata a legjobbak között a Városmarketing Versenyen
A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának Marketing és Turizmus Intézete nyolcadik alkalommal rendezte meg az egyetemisták országos Városmarketing Versenyét február 13-án, a miskolci Városháza, közgyűlési termében. A városmarketing verseny döntőjébe idén 11 egyetem, 13 csapata jutott tovább, amelynek keretében az Edutus Egyetem „Jövőépítők” csapata 2. helyezést ért el, Vaska Fanni és Takács Fanni Nikolett pályamunkájának köszönthetően.

Csoportkép (fotó: Miskolci Egyetem)
A hagyományszerűen kétévente megrendezett „Együttműködve versenyezni!” – Városmarketing Verseny – hazai és határon túli magyar egyetemisták számára került kiírásra, ahol az egyetem és a város vonzerejének növelését célzó városfejlesztési és városmárkaépítési terveiket kellett benyújtani.
A településmarketing az úgynevezett társadalmi marketing része, ahol a marketinget nem az üzleti célok, nem a profit, hanem a társadalmi ügyek, problémák megoldására használjuk, úgy, hogy a „jó”, a közösség számára előnyös magatartásokra hogyan nyerhető meg a legtöbb célcsoport.
A szervezők a verseny témáit előzetesen néhány város képviselőivel – Kecskemét, Budapest X. kerület, Miskolc, Győr, Tatabánya, Kaposvár, Gödöllő és Nyíregyháza -közösen határozták meg azzal a céllal, hogy a város és az egyetem partnersége mentén hogyan tegyék vonzóbbá a városukat, olyan tématerületeket érintve, mint a nagyberuházások, a rendezvények vagy a digitális megoldások. Ezen belül arra keresik a választ, hogyan tud megvalósulni a belső kommunikáció a város résztvevői között: hogyan nyerhető meg a lakosság, mivel erősíthető a lokálpatriotizmus, vagy adott esetben a vállalkozókkal való együttműködés.
Az Edutus Egyetemet a döntőben a Jövőépítők csapata– Vaska Fanni és Takács Fanni Nikolett képviselte (felkészítő tanár Dr. Deés Szilvia és Dr. Miklós Ilona)-, akiknek negyedórás prezentációban kellett bemutatniuk az ötletüket, amelyet megvalósíthatósági szempontok alapján, szakmai zsűri bírált el.
Vaska Fanni és Takács Fanni Nikolett végzős hallgatók, akik aktív sportolóként Tatabánya erős sportéletére, hagyományára és az Edutus Egyetem hallgatói aktivitására alapozták bemutatott sportrendezvény projektjüket, amelynek kidolgozásakor a tömegsport és az egészségmegőrzés mellett figyelembe vették a fenntarthatósági kérdések és a kivitelezhetőség szempontjait is.

Jövőépítők csapat – díjátadó (fotó: Miskolci Egyetem)
Fanniék munkájának értékelésekor a zsűri többször kiemelte, hogy témaválasztásuk hitelesen építkezik Tatabánya sporttörténetére, amelyek mentén a lakosság megszólítható és a lokálpatriótizmus értékei felerősödhetnek. Továbbá az egyetem hazai és nemzetközi kapcsolatai, valamint tudásbázisa sok tekintetben támogathatja az esemény népszerűsítését.

Jövőépítők csapat – díjátadó (fotó: Miskolci Egyetem)
A versenyben a Skal Internation Hungary különdíját a Csokiskeksz – Partiumi Keresztény Egyetem diákjai kapták, akik az Edutus Egyetem hallgatói és Tatabánya város munkadói közötti kommunikációra építettek fel egy rendezvényt és platformot, amely a gyakorlati helyek és az egyes munkahelyek pontosabb megismertetésével próbál megoldást adni az elvándorlásra.

Csokiskeksz csapat – díjátadó (fotó: Miskolci Egyetem)
A marketingtevékenység lényege a városidentitás és a városmárka építése, amely törekszik az igényeket összehangolni, a terveket elfogadtatni, sikerre vinni, a várost megismertetni és eredményeket kommunikálni. Az Edutus Egyetem ennek érdekében továbbra is törekszik a Tatabányán élőket, tanulókat, vállalkozókat megszólítani, valamint programjai révén párbeszédre, együttműködésre mozgósítani.