Hírek

Első oktatási nap a 22. nemzetközi héten

2017. március 27-én az oktatás is megkezdődött az Edutus Főiskola reprezentatív épületében a Falk Miksa utcában, ahol több mint 100 külföldi és magyar hallgató vesz részt,

akik összesen hat kurzus közül választhattak olyan témakörök közül, mint a kommunikáció, interkulturális menedzsment, kreativitás az üzleti életben, web, innováció és stratégia, pénzügy. Az oktatási nap zárásaként a részvevők egy budapesti városnézésen fognak részt venni, ahol harmadéves Turizmus-vendéglátás szakos hallgatóink fogják bemutatni a Budai vár és az ott található vonzerők történetét, érdekességeit.

A holnapi nap folyamán egy egész napos hajós kirándulásra kerül sor, ahol a csapatépítésé lesz a főszerep a visegrádi bemutató és játékok mellett.

GALÉRIA a 2. napról

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben