Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

Dr. Gondos Borbála turizmus tanszékvezető beszámolója az elmúlt félévről

Dr. Gondos Borbála, a turizmus tanszékvezetője büszkén számolt be az elmúlt félév eredményeiről. A hallgatók évről-évre aktívan vesznek részt a tanszék által kínált tevékenységekben, amelyek indirekt módon kompetenciafejlesztő hatással is bírnak.  Ezek a különleges programok és események szilárd alapot teremtenek szakmai fejlődésükben, és még közelebb hozzák őket a turizmus világához.

„Az elmúlt hetekben sok helyen és programon jártak Turizmus-vendéglátás szakos hallgatóink, mert célunk, hogy minél több szakemberrel és gyakorlati tapasztalattal ismertessük meg őket.

Jártunk Győrben kétszer is, akadálymentesség és turisztikai applikációk gyakorlati felhasználásának megismerése céljából vagy éppen Gyöngyös és Kékestető szépségeit felfedezni. Szakmai programok gyanánt több rendezvényen is részt vettünk, mint például a Rendezvény ReStart 2023, BGE-n megrendezett konferencia, MÜPA Egyetemi Nap vagy duális partnerünk, Jet Travel által szervezett üzleti reggelin. A szorgalmi időszakot kaszinólátogatással zártuk, ahol hallgatóink a szerencséjüket is kipróbálhatták rulett és Black Jack asztalnál. „– mesélte dr. Gondos Borbála.

A folyamatos gyakorlati tapasztalatszerzés és a szakmai rendezvényeken való részvétel lehetőséget nyújt a hallgatóknak, hogy mélyebben megismerjék a turizmust, valamint különböző szakmai kapcsolatokat építsenek ki, amelyek hosszú távon is hasznosak lesznek a számukra.

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben