Hírek
„Civitas Sapiens – Okos Városok – Bölcs Közösségek” konferenciát szervezett Tatán a Digitális Jólét Program és a Civitas Sapiens Műhely
Az év közepéig tíz kísérleti program indul digitális eljárásokkal támogatott okostelepülések kialakítására – mondta a Digitális Jólét Programjáért felelős miniszterelnöki biztos csütörtökön Tatán, a „Civitas Sapiens – Okos Városok – Bölcs Közösségek” konferencia nyitóelőadásán.
Deutsch Tamás hangsúlyozta, a kísérleti program helyszínei között különböző helyzetű és népességű települések lesznek majd. A fejlesztéseket az év végére szeretnék befejezni, a bevált eljárásokat jó gyakorlatként mutatják majd fel más településeknek.
Szólt arról, hogy a Digitális Jólét Program 2.0 fejlesztéseibe a határon túli magyar településeket is be kívánják kapcsolni, azzal a céllal, hogy versenyelőnyt biztosítsanak számukra.
A miniszterelnöki biztos az okosvárosok program legnagyobb hajtóerejének nevezte, hogy „alulról felfelé szerveződik, így a szereplők egymással egyenrangúként, partneri viszonyban működnek együtt”.
A Digitális Jólét Program által biztosított fejlődési ütemet azzal érzékeltette, hogy Magyarországon a rendszeresen internetet használók aránya 2015 és 2017 között 73-ról 79 százalékra emelkedett, és 2018-ra várhatóan meghaladja majd a 80 százalékos uniós átlagot.
Deutsch Tamás elmondta, a következő egy-másfél évben legalább 500 embert szeretnének kiképezni az okostelepülések számára használható programok fejlesztésére. Szólt arról is, hogy a konferencia a „digitális térségfejlesztés” elnevezés szakirányú továbbképzés második oktatási napja. A továbbképzést az Edutus Főiskola szervezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel együttműködve.
Némethné Dr. Gál Andrea, az Edutus Főiskola megbízott rektora az MTI-nek elmondta, hogy a képzést kifejezetten a közigazgatásban dolgozó diplomásoknak alakították ki. Induláskor hetvenen iratkoztak be, többségük a határon túlról érkezett.
A képzés két féléves, minden félévben nyolc oktatási nappal. A félévenkénti hét-nyolc tantárgy elsajátítását elektronikus tananyaggal támogatják. A tanulmányok végén diplomamunkát kell készíteni, ennek elfogadása esetén a hallgatók oklevelet kapnak.
forrás: kormany.hu