Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

Az Edutus Egyetem Kínában erősítette stratégiai felsőoktatási és innovációs partnerségeit

Az Edutus Egyetem kiemelt célja, hogy nemzetközi kapcsolatrendszerének tudatos fejlesztésével hallgatói és oktatói számára globális szakmai lehetőségeket teremtsen, valamint erősítse az ipari és technológiai együttműködésekre épülő, gyakorlatorientált képzési modelljét. Ennek jegyében 2026 januárjában egyetemi delegációnk két jelentős kínai felsőoktatási intézményben tett hivatalos látogatást, ahol konkrét szakmai megállapodások alapozták meg a jövőbeni közös munkát. A szakmai út megvalósulását a Tudás-Tér alapítvány támogatta.

Shaoxing – fókuszban a technológiai és innovációs együttműködés  

2026. január 20-án az Edutus Egyetem delegációja – Némethné dr. Gál Andrea rektor asszony vezetésével – hivatalos látogatást tett a Shaoxingi Szakmai és Műszaki Főiskolán. A küldöttség tagja volt dr. Buslig Szonja szakmai tanácsadó, Détári István, a Mesterséges Intelligencia Központ igazgatója, valamint Kiss Angéla kínai oktatási szakértő. A küldöttséget Shen Lihua, a Fejlesztési Bizottság igazgatója, a Nemzetközi Csere és Együttműködési Iroda képviselői, valamint a releváns Karok vezető tisztségviselői fogadták.

A szakmai egyeztetések középpontjában a kétnyelvű e-kereskedelmi és mesterséges intelligencia-képzések indítása, a Python-oktatás, a közös kurzusfejlesztés, valamint a nemzetközi szakmai versenyeken való együttműködés állt. A felek megállapodtak abban is, hogy az Edutus által szervezett robotikai, drón- és WRO versenyek kínai és délkelet-ázsiai megvalósításának lehetőségét is megvizsgálják. 

A látogatás kiemelt eredményeként a felek ünnepélyesen aláírták a „Megállapodás a „Budapesti Mérnöki és Technológiai Intézet, Shaoxing Szakmai és Műszaki Főiskola” és a „Shaoxingi Technológiai és Innovációs Intézet, Edutus Egyetem” közös létrehozásáról a Shaoxing Szakmai és Műszaki Főiskola és az Edutus Egyetem között” elnevezésű dokumentumot, majd felavatásra kerültek az új intézmények alapító táblái is. A delegáció emellett előadásokat tartott a magyar felsőoktatási rendszerről, az Edutus nemzetközi tevékenységéről és a mesterséges intelligencia jövőformáló szerepéről, amely élénk szakmai párbeszédet indított el a hallgatók és oktatók körében. 

Shihezi – hosszú távú stratégiai partnerség és közös kutatások 

A kínai szakmai program következő állomásán, 2026. január 23-án a Shihezi Egyetemen folytatódtak a hivatalos tárgyalások. A találkozót Ma Chunhui helyettes párttitkár vezette, a Shihezi Egyetem vezetését Li Zhaomin elnök, helyettes párttitkár, valamint több kar dékánja képviselte. A megbeszélések eredményeként a két intézmény vezetése együttműködési szándéknyilatkozatot (MOU) írt alá, amely hosszú távú, intézményesített keretet biztosít a közös munkához. 

Az egyeztetések során az agrárium, az információtechnológia, a mesterséges intelligencia, a gazdaság- és menedzsmenttudományok, valamint a turizmus területén azonosítottuk az együttműködés lehetőségeit. Kiemelt figyelmet kaptak a hallgatói és oktatói csereprogramok, a közös kutatások, valamint az ipari és technológiai innovációhoz kapcsolódó fejlesztések. A delegáció campuslátogatás keretében betekintést nyert az Egyetem korszerű laboratóriumi és oktatási infrastruktúrájába is. 

Nemzetközi jelenlét, közös jövő 

A két látogatás megerősítette az Edutus Egyetem elkötelezettségét a nemzetközi szakmai együttműködések iránt, és újabb mérföldkövet jelentett a kínai–magyar felsőoktatási kapcsolatok fejlesztésében. Az aláírt megállapodások és a kialakított szakmai kapcsolatok hosszú távon is hozzájárulnak ahhoz, hogy hallgatóink és oktatóink nemzetközi környezetben, korszerű technológiai és innovációs tudással gazdagodjanak. 

Az Edutus Egyetem a jövőben is aktívan építi globális partnerségeit annak érdekében, hogy gyakorlatorientált, versenyképes és nemzetközileg is elismert képzési lehetőségeket biztosítson közössége számára. 

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben