Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

Az áru szállításra is alkalmas környezetbarát Napcsigával ismerkedtek a komáromi táborozó gyerekek

Napelemes csodajárgányt ismerhettek meg a gyerekek címmel új cikk jelent meg az Edutus Egyetem NapCsiga-fejlesztéséről a 24 óra újságban:

„A Napcsiga egy háromkerekű tricikli, amelyet három napelem lát el energiával. Nem elektromos autó, hanem egy lassú jármű, amely 25 kilométer/órával tud haladni. Egyrészt ezért kapta a nevét, másrészt az, hogy elviszi a hátán az energiaellátását. A NapCsiga az Edutus Egyetemen készült a 6,4 millió Ft támogatást elnyert NTP-INNOV-21 pályázat keretében, amelyben az egyetem partnere a Kemence Egyesület volt. Molnárné Dőry Zsófia egyetemi tanársegéd, a Műszaki Intézet munkatársa, a projekt szakmai koordinátora, a Kemence Egyesület által szervezett program keretében bemutatta a különleges, kizárólag napelemekkel működő járművet a komáromi táborozó gyerekeknek. A járművet úgy fejlesztették ki, hogy a hálózati töltés lehetőségét is bent hagyták annak érdekében, hogy télen is használható legyen, amikor nem süt a nap. Több célra is alkalmas, kertészek, gondnokok dolgozhatnak vele (teher szállítás, anyagmozgatás), de akár az önkormányzati ételkiszállítást is meg lehet vele oldani, 17 éven felüli vezetők pedig utast is vihetnek. Molnárné Dőry Zsófia elmondta, hogy az Edutus Egyetemen összeáll egy olyan csapat, amely szeretné elérni, hogy a Napcsiga gyártásba is kerülhessen, amihez befektetőket, pályázati lehetőségeket is keresnek. Nem csupán Magyarországnak, hanem az egész világnak szeretnék megmutatni, hogy a NapCsiga fenntartható és környezetbarát alternatíva a közlekedésben, szállításban.”

A teljes cikk itt olvasható.

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben