Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

A Magyar Állam és Győr városa kifejezte támogatását a WRO™ 2019-es világdöntőjéről

Június 19-én, Győrben tartott sajtótájékoztatót az Edutus Főiskola, ahol 2019. november 8-10. között kerül megrendezésre a XVI. World Robot Olympiad™ robotépítési és -programozási verseny világdöntője. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte, mennyire fontos a jövő generációjának informatikai és tudományos oktatása, hiszen a jövő szakembereit képezzük, akik olyan pozíciókat fognak betölteni, amiket ma még nem is ismerünk.

Szögi Zoltán az Edutus Nonprofit Zrt. vezérigazgató bemutatta a WRO™ versenyt, a világdöntőre való készülést és külön megköszönte Czunyiné dr. Bertalan Judit – volt digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos, jelenleg országgyűlési képviselő asszonynak, hogy az állam részéről hozzájárult a világdöntő szervezési jogának elnyeréséhez. Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere támogatásáról biztosította a verseny szervezőit, hiszen Győr egyedülálló a világon azzal, hogy két éven belül két olimpiának is otthont ad. Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora kiemelte, hogy ilyen kaliberű eseményeknél fontos, hogy a felsőoktatási intézmények támogassák egymást és a közös együttműködésre is hangsúlyt helyezzenek a versengés mellett.

A világverseny rendezési jogát a kanadai Montreal-lal szemben nyerte el Magyarország, az Edutus Főiskola, így Európában elsőként hazánkban kerül megrendezésre az esemény, ami a magyar oktatástörténet legnagyobb, legrangosabb világversenye. A jövő évi világversenyre 65 országból közel 3500 résztvevőre számítanak a szervezők.

A WRO™ hozzásegít ahhoz, hogy a magyar fiatalok számára vonzóbbak legyen a természettudományi tárgyak és az informatika, és arra ösztönözzék őket, hogy a jövőben mérnöki, informatikai pályát válasszanak. Hazánkban 2014 óta rendezik meg a verseny nemzeti döntőjét. Az akkor 11 csapattal elindított versenyen az idén már 135 csapat nevezett, akik közül 8-an kvalifikálták magukat az idei, thaiföldi világdöntőre.

2018. decemberében már lehet jelentkezni a jövő évi WRO™ magyarországi fordulóira, további információ a versenyről a www.wro.hu honlapon érhető el.

Fotók: Marcali Gábor, gyorplusz.hu

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben