Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

Harminc hallgató vehette át diplomáját a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központban

Ünnepélyes diplomaátadó keretében vehették át oklevelüket az Edutus Egyetem végzett hallgatói 2026. június 19-én a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központban (SZÉK), összesen 30 végzős hallgató, kereskedelem és marketing alapképzési (BSc), valamint marketing mesterképzési (MSc) szakokon.

A diplomaosztó ünnepségen beszédet mondott Némethné Dr. Gál Andrea, az Edutus Egyetem rektora, aki az esemény egyik kiemelkedő pillanataként a SZÉK-et fenntartó alapítványtól a „Tiszteletbeli Székely” címet vehette át. A rangos elismerés a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ és az Edutus Egyetem közötti hosszú távú, eredményes együttműködés, valamint a határon túli magyar felsőoktatás fejlesztése iránti elkötelezettség elismerése. Az egyetem közössége számára is nagy megtiszteltetést jelent ez a kitüntetés.

Az ünnepségen jelen volt dr. Hencz Katalin, az Edutus Egyetem gazdasági főigazgatója, valamint Szép Lilla, az Edutus Nonprofit Közhasznú Zrt. igazgatóságának elnöke.

A diplomaosztót megelőzően az Edutus Egyetem vezetői szakmai egyeztetést folytattak a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ vezetésével. A megbeszélésen Dr. Ilyés Ferenc, a SZÉK igazgatója, valamint Sorbán Ildikó, az intézmény gazdasági vezetője vett részt. A találkozó eredményesen zárult, és megerősítette a felek közös szándékát a felsőoktatási együttműködés további fejlesztésére, különös tekintettel a gazdaságtudományi képzésekre és a régió szakember-utánpótlásának támogatására.

Az Edutus Egyetem ezúton is szívből gratulál valamennyi végzett hallgatónak, és sok sikert kíván számukra szakmai pályafutásukhoz, valamint további tanulmányaikhoz.

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben