Vakbarát változat


Ösztöndíj-lehetőségek Párizsban – minden tudományterületen!

Részletek a címre kattintva!

 


A párizsi főpolgármesteri hivatal Párizs tudományos súlyának növelése érdekében 2003. óta minden évben számos külföldi kutatót fogad post-doc és szenior szinten annak érdekében, hogy a párizsi - költségvetési vagy önkormányzati szférába tartozó – laborok, kutatóhelyek egyikében dolgozva elősegítsék az adott intézmény nemzetközi kapcsolatainak erősítését. A K+F és innováció területéért felelős főpolgármester-helyettes tavalyi nyilatkozata szerint felismerve a tudásgazdaságba való befektetés abszolút szükségességét, Párizs megduplázta az erre fordítható forrás nagyságát. Azaz már 1,75 millió eurónyi éves kerettel gazdálkodva évente 70-80 kutató fogadására van lehetőség.

 

A 2012-es pályázati fordulót Párizs városa meghirdette, a kizárólag elektronikus úton beaadandó pályázatok beadási határideje 2011. március 1. éjfél (párizsi idő szerint)

 

A pályázati lehetőség minden tudományterület számára nyitott, az elsődleges bírálati szempontok: a jelentkező szakmai előélete, a beadott munkaterv tartalma és minősége, a fogadó labor minősítése. A határidőig beérkezett pályázatokat Párizs városának tudományos tanácsa bírálja el, az eredményeket a www.recherche.paris.fr honlapon a nyár folyamán teszik közzé, de természetesen a nyerteseket személyesen is értesítik.

 

A jelentkezés feltételei:

Az ösztöndíjak kétharmada postdoc, egyharmada szenior kutatók fogadását szolgálja. A post-doc kategória kritériuma az öt éven belül megszerzett PhD fokozat, az öt évnél régebbi szeniornak számít. Az ösztöndíj mértéke:

-          3-12 hónapos tartózkodás esetében post-doc kategóriában havi nettó 2500 EUR,

-          2-6 hónapos tartózkodásra szeniorok esetében havi nettó 3000 EUR.

A párizsi tartózkodás idejére a város fedezi az általános betegbiztosítást. Az utolsó havi ösztöndíj átutalásának feltétele egy körülbelül 15 oldalas jelentés elkészítése és beadása (angol vagy francia nyelven).

Az útiköltség fedezésére a jelentkező országának földrajzi elhelyezkedése alapján megállapított átalány szolgál, de a kifizetés előfeltétele a számla bemutatása. Szükség esetén a város segítséget tud adni a szálláskeresésben, de a szállás költségét az ösztöndíjasnak magának kell fedeznie.

A párizsi tartózkodást 2012. szeptember elseje és 2013. február 28-a között kell/lehet megkezdeni.

 

A fogadó laboratóriummal szembeni kitétel, hogy az Párizs közigazgatási területén működjön (azaz az ötjegyű irányítószám első két számjegye 75 legyen).

 

A jelentkezőnek saját országában működő kutatóhelyhez kell kötődnie, ott kell dolgoznia és életvitel szerűen tartózkodnia. A Franciaországban élő vagy dolgozó kutatók nem pályázhatnak! Nem pályázhat továbbá, aki:

  1. más ösztöndíjat vagy bérjellegű jövedelmet kap(na) a megpályázott ösztöndíj időtartama alatt,
  2. a korábbi években már nyert ösztöndíjat Párizs városától.

A pályázatnak világosan be kell mutatnia a fogadó és küldő intézmény közötti kapcsolatot, illetve be kell mutatni mindazon célokat és várt jövőbeni eredményeket, amiket a két kutatóhely a jelölt párizsi munkájához köt.

 

Jelentkezni lehet franciául a következő oldalról elindulva:

http://www.paris.fr/pro/2d3es-appels-a-projets/research-in-paris/reglement-2012-de-l-appel-a-projet-research-in-paris/rub_9910_stand_65057_port_24713 Az elektronikus jelentkezési lap kétnyelvű (angol/francia), így annak kitöltése nem okozhat különösebb problémát.

 

Angol nyelvű hozzáférés: http://www.paris.fr/portail/english/Portal.lut?page_id=9105

Spanyol nyelvű elérés: http://www.paris.fr/portail/es/Portal.lut?page_id=9107

 

A Párizsban működő egyetemek és kutatóhelyek fölsorolása megtalálható az alábbi címről kiindulva a középső oszlop (services pratiques) második és harmadik bekezdésében::

http://www.paris.fr/portail/pro/Portal.lut?page_id=9495

 

Felhívjuk a figyelmüket, hogy az Association Bernard Gregory Alapítvány honlapján folyamatosan újabb és újabb kutatói álláslehetőséget hirdetnek meg, szinte minden tudományterületen.

A francia költségvetési kutatóhelyeknél (pl. INRA, INRIA, meghirdetett, jelenleg is nyitott álláspályázatok: http://www.emploi-scientifique.info/ vagy http://www.emploi-scientifique.info/display.php?id=1749

 

Amennyiben sikeresen pályázik és arról néhány szóban értesít bennünket a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen, azzal hozzájárul saját munkánk hatékonyságának értékeléséhez, javításához – szíves visszajelzését ezért előre is köszönjük!

 

Somogyi Norbert TéT-attasé, Párizs

 

SOMOGYI, Norbert PhD.

conseiller agricole et chargé des affaires scientifiques

Ambassade de Hongrie

5, square de l'avenue Foch

75116 PARIS, France

Tel. direct: +33 1 45 00 94 41

Fax: +33 1 44 05 07 37

E-mail:

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Módosítás dátuma: 2012. január 23. hétfő, 08:47
 

Kapcsolat
Edutus Főiskola
„A” épület: Tatabánya, Stúdium tér 1.
„B” épület: Tatabánya, Béla király krt. 58.
Levelezési cím: 2800, Stúdium tér Pf. 181.
Telefon: (34) 520-400
Fax: (34) 520-406
E-mail: mail@edutus.hu

Weblap: http://www.edutus.hu

Budapesti Tagozat:
Cím: Budapest, III. ker. Bécsi út 324. 6-os épület
 (1) 450-2420