Köztünk a helyed! Légy az Edutus Arca! Részletek a képre kattintva!

 

 

 

 Nyílt nap Budapest
 
2012. január 25-én nyitottuk meg az Edutus Főiskola budapesti tagozatának kapuit az érdeklődők előtt. Már nyolctól folyamatosan érkeztek az érdeklődő diákok és szülők az intézménybe. A hölgyeket egy szál virággal leptük meg.  A Tatabányán már jól bevált teázós- pogácsázós reggelizés után máris kipróbálhatták a Segway-t, a kétkerekű, elektromotoros környezetbarát járgányt.
A hivatalos programok 10 órakor kezdődtek, dr. Bartók István rektor úr köszöntőjével, amit dr. Jandala Csilla rektor helyettes asszony tájékoztatója követett, a turisztikai képzésekről. A műszaki képzésekről dr. Halmai Attila tartott tájékoztatót.
A közös tájékoztatók után a kötetlenebb ismerkedés vette kezdetét, különböző helyszíneken más-más területről tájékozódtak a látogatók. Lehetőséget kaptak részletes tájékozódásra a turizmus, a gazdálkodás, a műszaki képzések kapcsán feltenni a kérdéseiket. Kiemelt téma volt a marketing és ezen belül a mesterképzés, amit egy rövid, játékos teszttel is érdekesebbé tett Kenéz András a téma elődadója. Nagy érdeklődés övezte a nyelvtanulást és a szorosan a témához tartozó Erasmus ösztöndíj lehetőségeket.
Aki kicsit pihenni vágyott a sok információ közepette, az egy pohár tea mellett kirakhatott egy puzzle-t, amit azonnali nyereménnyel jutalmaztunk. Folyamatos volt az Edutus Arca fotózás, a „mert különleges vagy” jegyében.
A szakmai tájékoztatók 13 óráig tartottak, és a nap zárásaként a látogatókat pizzával vendégeltük meg az AVANTI Mediterrán Éttermek közreműködésével.
 
Képek az alábbi linken:

edutushallgato.blog.hu/

 

 

Kapcsolat
Edutus Főiskola
„A” épület: Tatabánya, Stúdium tér 1.
„B” épület: Tatabánya, Béla király krt. 58.
Levelezési cím: 2800, Stúdium tér Pf. 181.
Telefon: (34) 520-400
Fax: (34) 520-406
E-mail: mail@edutus.hu

Weblap: http://www.edutus.hu

Budapesti Tagozat:
Cím: Budapest, III. ker. Bécsi út 324. 6-os épület
 (1) 450-2420