Vakbarát változat



   


 

 

   

Intézményi Blog

 Hallgatói Blog

 

Jövőre, INVENTO, ugyanitt!

 

INVENTO KIÁLLÍTÁS
2011. november 18-19 között került megrendezésre az I. Regionális Innovációs Expo Tatabányán az Edutus Főiskolán, ahol nagyon érdekes találmányokat, újításokat láthattak az érdeklődők. Mindenki megtalálhatta, azt ami igazán érdekli, legyen szó a 3D-ről, robot irányításról, híres emberek kereséséről vagy éppen az "ördöglakatozásról".
Bővebben a címre kattintva!

Az érdekes kiállítások mellett szakmai előadások is elhangzottak. A pénteki napon az ifjú tehetségeké volt a főszerep, nekik szakmai zsűri előtt kellett bizonyítaniuk rátermettségüket: eddigi kutatási eredményeiket mutatták be egy középiskolai innovációs verseny keretében, továbbá TDK előadások keretében több szekcióban is.
A szombati naponJövőre, INVENTO, ugyanitt!
 a már tapasztaltabb előadók ismertették az innovációval kapcsolatos eredményeiket, ismereteiket leginkább a biztonságtechnika, telekommunikációs fejlesztések, lézerek, újfajta telefonos alkalmazások vagy egy ökofalu innovációjának témakörében. A szombati előadások közül több előadás is "kilógott", pozitív értelemben. Érdekes volt hallgatni Ócsvári Áron beszámolóját, aki egy pályázat kapcsán eltölthetett néhány napot a NASA bázisán, közben pedig csapatmunkában kellett teljesítenie különböző küldetéseket. Ezen felül a búvárkodással kapcsolatos élményeit is elmesélte, és nem mellesleg egy "Tilitoli" játékot is tervezett számítógépen elsősorban nem látók számára, melynek a működését is meg lehetett tekinteni a kiállítás kapcsán (azért is nagy teljesítmény ennek a játéknak a kifejlesztése, mert sajnos jómaga nem látó). Az egyik legérdekesebb és talán elmondható, hogy közönségdíjas előadást a Csodák Palotája látványos fizikai bemutatója nyújtotta, mert ők tényleg "Showá tették a tudományt". Itt be lehetett kapcsolódni a kísérletekbe is - a gyerekek legnagyobb örömére. Többek között hallhattuk az előadót, hol mókus, hol Darth Vader hangon beszélni, melyet a különböző gázok belélegzése kapcsán ért el az előadó, garantált sikerrel. A jó hangulatról ezen felül nem csak a moderátorok gondoskodtak, hanem az ebéd után következő stand-up-comedy-s Dombóvári István is, aki legalább 20 percen keresztül vette célba a közönség rekeszizmait folyamatos poénkodásaival.
A kiállítás alatt több játékban is részt vehettek a kiállításra látogatók: tippelhettek 0 és végtelen között egy pozitív egész számot és drukkolniuk kellett, hogy övék legyen a legalacsonyabb olyan szám, amit senki más nem választott. A győztes egy bowlingizással lett gazdagabb. Az egyik leginkább megmozgató játék a híres emberek felkutatása azaz, "Keresd a tudósokat" volt, mely keretében 5 híres ember képét kellett megtalálni a kiállítás területén. Ehhez előzetes regisztrációra volt szükség az egyik kiállítónál, ahol egy regisztrációs kártyát kaptak (ezt a kártyát, ha a képhez érintették, akkor csipogott, elfogadásra került a rendszerben a híres ember megtalálása). Természetesen a már oly sokak számára ismert kifejezés a "LIKE-olás" funkciót is használhattuk ezzel a kapott regisztrált kártyával. Ezen kívül fotót is készíthettek, mely felkerült eme "like-olós" oldalra is, ahogy az is, ha éppen megtaláltunk valakit. Az egyik ilyen híres ember képe a Paksi Atomerőmű kamionján volt, ahol a híres tudós felkutatásán kívül megtekinthettek egy 13 perces filmet az atomerőmű múltjáról, jelenéről, jövőjéről, kitölthettek egy 10 kérdésből álló kvízt, melynek jutalma egy választott ajándéktárgy lehetett. Ha valaki nagyon nem bírt az energiájával, egy áramtermelő biciklin vezethette le a feszültséget, megtapasztalva azt, mennyi energia kell egy vasaló vagy egy háztartási robotgép működtetéséhez.
Összességében egy érdekes és izgalmas rendezvényre került sor, és, hogy igaz lesz-e a kérdés: Jövőre, INVENTO, ugyanitt?  - a válasz biztosan IGEN!:)

 

 

Kapcsolat
Edutus Főiskola
„A” épület: Tatabánya, Stúdium tér 1.
„B” épület: Tatabánya, Béla király krt. 58.
Levelezési cím: 2800, Stúdium tér Pf. 181.
Telefon: (34) 520-400
Fax: (34) 520-406
E-mail: mail@edutus.hu

Weblap: http://www.edutus.hu

Budapesti Tagozat:
Cím: Budapest, III. ker. Bécsi út 324. 6-os épület
 (1) 450-2420