Vakbarát változat



   


 

 

   

Intézményi Blog

 Hallgatói Blog

 

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE - ELŐSZÖR AZ EDUTUSON

Az I. Magyar Tudomány Ünnepére került sor november 21-én és 22-én, Tatabányán és Budapesten. Az előadások ennek megfelelően a tudomány szellemében zajlottak. Hétfőn a plenáris előadások között olyan kérdésekre kaphattunk választ, mint például milyen társadalmi- és gazdasági kihívások lehetnek a tudományban vagy milyen új típusú napelemet lehet létrehozni a fotoszintézis által vagy éppen hogyan hangolható össze a felsőfokú képzés a vállalati szektor igényeihez mérten itthon és külföldön.


A délután folyamán három szekcióban hallhattunk előadásokat a hazai élelmiszerláncok és fenntartható vidékfejlesztés (például a turizmusfejlesztésben betöltött szerep fontossága) és az innováció (akár gyógyászatban is előkerülő zeneterápia, melynek pozitív hatása van sejtjeinkre) témakörében, továbbá az ifjú fiatal tehetségek a Jelen&Jövő szekciójának előadásait is, ahol eddigi, sikerrel bemutatott felfedezéseiket, találmányaikat (például Lego robot) mutatták be az érdeklődök előtt. Egy biztos, velük a jövőben mindenképpen számolni kell az újítások területén!

Kedden Budapesten 2 szekcióban folyt a tudomány: a turizmus továbbá a kis- és középvállalatok témakörben. Mindkét szekcióban érdekes és tartalmas előadásokat hallhattak a jelenlévők, főleg a diákok.
A turizmus szekcióban, ahol a Turizmus-vendéglátás szak szinte mindegyik oktatója előadott, az volt a koncepció, hogy az általános témáktól kezdődően haladjuk a speciálisabb, konkrétabb témák felé, így először a globalizáció, kulturális antropológia, turizmus és történelem összefüggéseit hallottuk, mely után válaszként erre az előadásra, a globalizáció és turizmus mai problémái következtek. A későbbiekben a globalizációtól eltérő, más jellegű témák kaptak főszerepet, ahol először a Kárpát-medencét ismerhettük meg részletesebben, jelenlegi és jövőbeli megállapításaival együtt, majd ide is kapcsolódóan a testvérvárosok szerepét és napjaink szállodaipari aktualitásait.
Összességében érdekes és hasznos kutatási témákat hallottunk, melyek tanulmánykötetben is megjelennek, ezeket pedig a hallgatók is hasznosíthatják tanulmányaik során.
 

Kapcsolat
Edutus Főiskola
„A” épület: Tatabánya, Stúdium tér 1.
„B” épület: Tatabánya, Béla király krt. 58.
Levelezési cím: 2800, Stúdium tér Pf. 181.
Telefon: (34) 520-400
Fax: (34) 520-406
E-mail: mail@edutus.hu

Weblap: http://www.edutus.hu

Budapesti Tagozat:
Cím: Budapest, III. ker. Bécsi út 324. 6-os épület
 (1) 450-2420