Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

Székelyföldi fejlesztési fórum és nemzetközi konferencia

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) immár tizenharmadik alkalommal rendezte meg Kárpát-medencei éves nemzetközi közgazdász konferenciáját[1] Csíkszeredában (2016. október 20-22.), amely a regionális fejlődést befolyásoló tényezők, a modernizáció szerepének vizsgálatát helyezte fókuszába, különös figyelemmel a perifériális térségek problémáira, korlátaira.

Indító rendezvényként ...

az első napon, Székelyudvarhelyen került sor a Székelyföldi Fejlesztési Fórumra, amely a térségi fejlesztéspolitika irányainak kijelölését, a politikum és a tudományos élet együttműködési lehetőségeinek feltárását célozta. Társrendezője az év elején megalakult Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság (SZRTT), valamint Főiskolánk határon túli tagozata, a MÜTF Székelyudvarhelyi Oktatási Központja. A fórum megnyitójában Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutató Intézet (NSKI) elnöke tartott előadást, felszólalt Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere, Dr. Habil Fábián Attila a Nyugat-Magyarországi Egyetem dékánja, a Magyar Regionális Tudományos Társaság (MRTT) elnökségi tagja és Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora. A térség közigazgatási, szakmai és civil szervezeti vezetőinek vitaindító előadásait a résztvevők hozzászólásai és javaslatai követték. A fórum moderátori tisztét Dr. Geréb László, a SZRTT elnöke látta el.

Az EMTE Csíkszeredai Karának épületében tarott másnapi tudományos konferencián, a hét szekcióban, közel 150 résztvevő előtt elhangzó előadások, a regionális  tudomány rendkívül széles palettáján (szakpolitika, lokalitás, humántőke, pénzügy, mezőgazdaság és vidék, turizmus, menedzsment és marketing, fejlesztésmódszertan stb.) arra keresték a választ, hogy Európa Székelyfölddel összehasonlítható térségeiben milyen tényezők befolyásolják a felmerülő problémákat és korlátokat. A problémamegoldás szemléletét, eszközeit és módszereit tekintve pedig milyen hasznosítható tanulságokat lehet levonni. Jelen cikk szerzője az Edutus Főiskola Gazdálkodástudományi Tanszékének és a HÉLIA műhely[2] képviseletében „Az egészséges táplálkozás tudatossága a vidéki térben egy nemzetközi kutatás tükrében” címmel tartott előadást. A társzerzővel közösen kidolgozott angol nyelvű tanulmányuk[3] megjelent a konferencia CD Rom kiadványában.

A konferencia kísérőrendezvénye Hargita megyei tanulmányi kirándulás volt. A ritka élményekben bővelkedő programban a Csiki Sörgyár (Csíkszentsimon), a Benedek Elek Emlékház (Kisbacon), a Daniel Kastély (Vargyas), valamint a Makovecz-templom (Vargyas) meglátogatása szerepelt.  

[1]13th Annual International Conference on Economics and Business Challenges in the CarpathianBasin Integration and Modernization Opportunities on the Edge of Europe. SAPIENTIA Hungarian University of Transylvania, 20-22nd October, 2016 Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc), Csíkszereda (Miercurea Ciuc).

[2] Az EDUTUS Főiskolán 2011. november 21-én alapított Szakmai Műhely és Szakkollégium.

[3]Mihály László Vörös – Izabella Mária Bakos (2016): Healthy Dietary Awareness of Households Located in Rural Areas – Survey Results of an International Comparative Analyses Research. In: Sapientia Hungarian University of Transylvania.  Faculty of Economics, Socio-Human Sciencies and Engineering,  Miercurea Ciuc ISBN 978-973-53-1855-0. pp. 1076-1102.

Írta: Prof. Dr. Vörös Mihály

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben