Már elérhetőek államilag támogatott helyek nem csak mesterképzéseken, hanem nappali tagozatos, alapképzési szakokon is!

Hírek

Jövőbemutató együttműködés tatai központtal – okos város képzés Tatán

2017. június 26-án, hétfőn a Civitas Sapiens Műhely megtartotta nyitókonferenciáját, Tatán. A rendezvényen az együttműködésben résztvevő önkormányzatok – Tata és Rákosmente –, és felsőoktatási intézmények – az Edutus Főiskola és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem – képviselői mondták el terveiket. Az Edutus Főiskola kezdeményezője és aktív résztvevője, annak a tatai központtal működő Civitas Sapiens Műhelynek, amelynek célja az okos város módszertan képzése és konkrét fejlesztések megvalósítása részben Tatán, részben a főváros XVII. kerületében, Rákosmentén.

Okos város: olyan település vagy települések csoportja, amely a természeti és épített környezetét, digitális infrastruktúráját, valamint a települési szolgáltatások minőségét és gazdasági hatékonyságát korszerű és innovatív információtechnológiák alkalmazásával, fenntartható módon, a lakosság fokozott bevonásával fejleszti.

A rendezvényen felszólalt Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos is, aki elmondta, hogy az országban nyolc-tíz helyszínen szeretnének kísérleti okos város projekteket indítani. Hangsúlyozott célja az okosváros-fejlesztési programnak, hogy annak helyszíne nemcsak város lehet, hanem nagyobb szintű települési együttműködés is. Deutsch Tamás kiemelte, hogy az okos város, mint módszertan és városfejlesztési modell csak akkor lehet sikeres, ha azt a fejlesztéseket végrehajtó közigazgatási szakemberek is értik, értő módon használják, ezért üdvözölte az együttműködés képzést középpontba helyező célját.

Michl József, Tata polgármestere hangsúlyozta, hogy Tata évtizedek óta aktívan dolgozik a város szülötte, Magyary Zoltán szellemi hagyatékának ápolásán, és ezért készséggel fogadta be a Civitas Sapiens Műhelyt és vesz részt az együttműködésben.

Rákosmente alpolgármestere, Fohsz Tivadar elmondta, hogy a főváros XVII. kerülete több szempontból is izgalmas terepe lesz az okos város fejlesztéseknek, hiszen peremkerületként szoros kapcsolata van az agglomerációval, a kerület lakossága növekszik, sok a fiatal, megtalálható a lakótelepi és kertvárosi környezet egyaránt. Fejlesztéseik a panellakások „okosítására” irányulnak, hiszen a lakótelepi lakások közel egyharmada Budapesten található. Okkal merül fel tehát a smart-panel gondolata, azaz, hogy legyen olyan tudásközpont, ahol többek között éppen az vizsgálható, hogy mit adhat az okos város megközelítés a lakótelep lakói számára.

Az együttműködés képzési részét erősíti a MOME, felismerve, hogy nem csak az ipar, hanem az élet minden területén felértékelődik a dizájn, a folyamatokat jól keretező forma, így az a menedzsment és a közigazgatás területén is megjelent. Fülöp József rektor szerint az okos város fejlesztések fontos üzenete, hogy ne csak nagyvárosi és belvárosi luxus legyen a szép és praktikus eszközök mindennapos használata. A MOME számára külön lehetőséget jelent a lakosság fokozott bevonása az eszközök tervezése és fejlesztése során.

Az együttműködés kezdeményezőjeként végül Vígh László rektor-helyettes az Edutus Főiskola képviseletében elmondta, hogy a főiskola számára több szempontból is fontos a Civitas Sapiens Műhely és az együttműködés indulása. Az okos város megoldások a gazdaság szinte minden ágazatát érintik, de ahol látványos eredményt lehet elérni, az a turizmus.  Az Edutus emellett jelentős tapasztalattal rendelkezik a vállalkozások szolgáltatásai, termékei versenyképességének vizsgálatában, amely tapasztalatot szeretnék hasznosítani az okos város fejlesztések alkalmával, hiszen az okos város fejlesztések kereslet-kínálat piacterét kell hatékonyan és elvszerűen működtetni, ahol a vevő a település, a térség és ahol versenyeztetni kell a szolgáltatókat, fejlesztőket. Nem utolsó sorban az Edutus, mint a felsőoktatás megyei szereplője számára rendkívül fontos minden, helyben megvalósuló közigazgatási innovációban történő részvétel.

A konferencián jelen volt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képviselője, dr. Nyikos Györgyi is, aki bejelentette az egyetem csatlakozási szándékát az együttműködéshez.

Az együttműködésben részes felek elkötelezettek abban, hogy az okos város képzést ősszel elindítják, továbbá megkezdik konkrét projektek előkészítését még a nyár folyamán.

 

 

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat.
További információ itt.
Elfogadom


Hallgatói felület Oktatói felület

Duális képzések

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Bővebben